Száz látássérült és hátrányos helyzetű gyermeknek tette szebbé a karácsonyát a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola!
Már hagyománnyá vált, hogy a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola karácsonyi ajándékot ad látássérült és rászoruló gyerekeknek. A felajánlók, vagyis az angyalkák évről évre több csomagot hoznak a karácsonyfa alá. Az első évben 50, tavaly 86, idén már 100 gyermeknek szereztek örömet. A gyerekek többsége látássérült, az ajándékozást negyedik alkalommal szervezték meg – osztotta meg a Baráthegyi.
Mint beszámoltak róla, a 2024. december 19-ei rendezvényt Balogh Ádám, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola pszichológusa, az esemény szervezője nyitotta meg alapítványuk központjában.
„A gyerekek többsége látássérült, de most is vannak olyan gyerkőcök, akik hátrányos helyzetűek, vagy a jelenleg nincs mód arra, hogy ajándékot kapjanak karácsonykor. A megajándékozott száz gyermeket rehabilitációs szakemberek és családsegítő munkatársak közreműködésével választottuk ki. A kezdeményezés december elején indult közösségi oldalunkon, és mindenki hihetetlenül hamar, egy órán belül „Angyalkára” talált” – mondta el Balogh Ádám, akit Oktáv névre hallgató vakvezető kutyája segített az ajándékozásban.
Remek volt a hangulat, hatalmas a hangzavar, a gyerekek lelkesen bontották a csomagokat, mindenki örült, hogy teljesült a kívánsága. Az ajándékozás után megismerkedtek a vakvezető kutyákkal, bőven volt idő a simogatásra, barátkozásra és játékos feladatokra. Nagy sikerük volt a terápiás kutyáiknak is, akik trükköket mutattak be.
Mi került a gyerekek közös karácsonyfája alá idén?
A legfiatalabb megajándékozott gyermek 1 hónapos, a legidősebb 17 éves volt, ezért kerül a karácsonyfa alá többek között pelenka, roller és még sok minden más. A kívánságok többsége játék, meleg téli öltözet és praktikus használati tárgy volt. Idén népszerűnek bizonyult a téli bakancs, melegítő, iskolai eszköz, továbbá a sport és a szépségápolás. Ezúttal is kaptak meglepő kéréseket az angyalkák, és mindegyiket teljesítették, ilyen volt például az „állványos csillagvizsgáló”, illetve a régi zenéket tartalmazó kazetta és bakelitlemez.
A megajándékozott gyerekek Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya és Heves megyében laknak. Sajnos az utazás, betegségek vagy egyéb hátráltató ok miatt nem jöhettek el mindannyian, természetesen hozzájuk is eljuttatták az ajándékukat.
Az Alapítvány 18 éve segíti vakvezető kutyák kiképzésével a látássérült emberek életét.
Rengeteg segítséget kapnak elkötelezett adományozóiktól és önkénteseinktől – tették hozzá boldogan.
(Forrás: Baráthegyi)