Image default

Eltűnt tízmilliárd hó rák a Bering-tengernél

A kutatók eleinte úgy gondolták, hogy az állatok csak arrébb költöztek, de mint kiderült: ennél rosszabb a helyzet. A Science tanulmányát a Rakéta Magazin szemlézte.

A Bering-tenger keleti részén élő hó rák vagy más néven jeges-tengeri pók egyedei a helyi ökoszisztéma szerves részét alkotják, de a kutatók körülbelül 2021 óta látványos csökkenést észleltek a populáció számában.

A változás azért is meglepetésszerű, mert előtte, 2018 környékén, kiugróan magas egyedszámot regisztráltak a területen élő rákok körében. 2015-től 2018-ig folyamatosan szaporodtak a hórákok. Azonban 2018-ban nem csak véget ért ez a tendencia, hanem lényegében gyors ütemben megfeleződött a közösség mérete.

A megfigyelések 2020-ban a járványhelyzet miatt leálltak egy időre, majd a munka folytatásakor, 2021-ben a szakértők

a helyszínen már 10 milliárddal kevesebb rákot találtak, mint amennyinek lennie kellett volna.

A megfigyelések 1975-ös kezdete óta ez volt a legalacsonyabb egyedszám, amit valaha regisztráltak.

Mi történhetett a hó rákokkal?

A jeges-tengeri pókokat, azaz a hó rákokat többek között élelmiszereként is használják a világ számos pontján, ezért a túlhalászat régóta fenyegeti őket. A populációk azonban idővel visszanyerték fejlődési képességüket, ahogy egyre több fiatal egyed érte meg a felnőttkort és tudott szaporodni. A mostani problémát a kutatók először a migrációval magyarázták és igyekeztek a rákok nyomára bukkanni a környező térségben. De sem a Bering-tenger északi részén, illetve orosz területen sem találták jeleit a populáció költözésének.

A másik eshetőséget egy sokkal rosszabb forgatókönyv jelentette: az állatok pusztulása. A vizsgálatok során kiderült, hogy az elmúlt évek egyedszám-csökkenését egy, a környék ökoszisztémáját fenyegető jelenség okozta: a területet sújtó hőhullám. A Bering-tenger vizének felmelegedése önmagában alapvetően nem végezne a hó rákokkal, mivel azok egészen magas hőmérsékleten is képesek a túlélésre, laboratóriumi körülmények között akár 12 Celsius-fokos vízben is tudnak funkcionálni, de a melegebb vízben való mozgás nagyobb kalóriafelhasználást igényel a részükről.

A szokott környezetükhöz (a fiatalabb állatok 0 Celsius-foknál alig magasabb hőmérsékleten élnek) képest 3 Celsius-fokkal magasabb hőmérséklet duplájára növeli az energiafelhasználás mértékét, így a megváltozott körülményekhez csak úgy tudnak alkalmazkodni, ha elegendő élelem áll rendelkezésükre.

Ez jelentette a végső problémát és a hórákok végzetét, ennyi élelmet ugyanis nem tudtak szerezni, emiatt az állatok éhenhaltak.

Ezzel a pusztulási eseménnyel a Bering-tenger keleti régiójában élő hó rákok jövője erősen bizonytalanná vált, a változás pedig komoly hatással lesz az emberekre is, különösen azokra az alaszkai partmenti közösségekre, ahol a jeges-tengeri pókokkal való kereskedés jelentette a fő megélhetési forrást. Mivel a világ ellátásában tengeri halak és rákok tekintetében az alaszkai halászok nagy szerepet játszanak, ezért a hórákok eltűnése és a hőhullám miatt megfogyatkozó más tengeri fajok problémája az egész világ problémájává válhat.

Rakéta – Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Irtó cuki a gyömbérszínű albínó fóka, de nehéz élete lesz

magyarallatvedo