Image default

Állatkertekben élő európai bölényeket telepítettek vissza a bulgáriai vadonba

Az állatkertek feladatai napjainkban átértékelődtek, ma már nem csupán a szórakoztatás a cél, de a modern állatkertek fajmegőrzéssel, oktatással és kutatással is foglalkoznak hiszen számos faj utolsó menedékei. Egy állatkert életében pedig nincs annál meghatóbb pillanat mikor egy ott született állat visszakerülhet a vadonba, a természetes élőhelyére.

2018 májusában különleges és ritka állat nevelkedett a Nyíregyházi Állatparkban. Egy kis európai bölény cseperedett a park egyik istállójában. Az apróságot a születése után az apja megtaposta, s a gondozók mentették ki a csapatból.

A Nyíregyházi Állatpark ugyan nem híve az állatok mesterséges felnevelésének, de néhány ritka faj esetében kivételt tesz, hiszen a park fontos küldetésének tartja, a ritka és veszélyeztetett állatok bemutatását és szaporítását. Az európai bölény az egyik legkülönlegesebb állat, hiszen egy olyan fajról van szó, mely már nem létezne, ha nincsenek állatkertek. Mivel a kis borjút a mamája nem tudta szoptatni, ezért mesterségesen kellett táplálni, így a park vezető gondozója és csapata hónapokig etette a kis állatot. Mivel a bölénycsapatba nem lehetett visszaszoktatni és a nyíregyházi szakemberek szerették volna ha természetes viselkedésformát tanul a kis állat, egy fiatal bölénycsordába került a Miskolci Állatkertbe, ahol egészen 2 éves koráig élt…mielőtt élete legnagyobb kalandjára indult.

Az európia bölény ( Bison bonasus) azon fajokhoz tartozik, mely az állatkerteknek köszönheti létezését, ugyanis a korábban még Magyarországon is előforduló állat az 1920-as években kipusztult Európában, de csak a szabad természetben. Hála az 1923-ban alapított Nemzetközi Bölényvédelmi Társaságnak, akik számba vették az összes állatkertekben fellelhető állatot, összegyűjtötték azokat és elkezdték zárt tartási körülmények között tenyészteni, majd visszatelepíteni a szabad természetbe.

A Nyíregyházi Állatparkban az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) által koordinált tenyészprogram keretében élnek európai bölények. A fajkoordinátor és a nemzetközi törzskönyv szorosan együttműködik a bölényeket tartó állatkertekkel és a visszatelepítési programokkal. Ennek az együttműködésnek a keretében két rendkívül jó genetikai állományú egyedet, -a Nyíregyházi Állatparkból származó és a Miskolci Állatkertben nevelkedett fiatal bölényt és egy a pozsonyi állatkertből származó másik egyedet- kiválasztották arra, hogy a Bulgáriában, a Rodope hegységben, a Rewilding Europe nevű szervezet által koordinált visszatelepítési programban részt vegyen.

A Rodope hegység a Rewilding Europe működésének egyik kiemelt természetvédelmi területe, ahol egykor őshonos volt az európai bölény, azonban már évszázadokkal ezelőtt eltűnt a természetes ökoszisztémából. A Rewilding Europe tevékenysége révén az első európai bölények 2013-ban érkeztek meg Bulgáriába, amelyek 2015. óta már szaporodnak is. 2017-ben két további egyed csatlakozott a csapathoz. A kis csorda 2019-ben került szabadon engedésre, így ma már újra vadon élhetnek.

A most érkezett egyedek (köztük a nyíregyházi nőstény) jelenleg még szoktató karámban élnek, amely a vadon élő bölények területén helyezkedik el, s fokozatosan szoknak hozzá új élőhelyükhöz és leendő csordájukhoz.

Az állatkertek összehangolt tenyésztési munkájának – amely az első ilyen program volt Európában – köszönhető tehát, hogy a faj mindmáig fennmaradhatott. A tenyészprogram sikerei azt eredményezték, hogy az 1950-es évek óta több helyre sikeresen vissza is telepítették Európa legnagyobb szárazföldi emlősét és ma már 6.200 egyedre becsülik vadon élő állományát.

(sostozoo.hu, Fotó: illusztráció: csodalatosmagyarorszag.hu)

KAPCSOLÓDÓ

Száz honvéd kadétnak tartottak állatvédelmi előadást az állatkertben

Eszti_mav

Hármas iker farkaskölykök látták meg a napvilágot Nyíregyházán – VIDEÓ

Marci

Hazatért kiküldetéséből a budapesti oroszlán

magyarallatvedo