A (többek között) Twitter és Tesla tulajdonos Elon Musk körül nem csitulnak a botrányok. Az orvosi eszközöket gyártó Neuralink vállalatát az Egyesült Államok szövetségi hatóságai állatvédelmi szabályok megsértésének gyanújával vizsgálják, miután a személyzet elmondása szerint az állatkísérletek elhamarkodottak, szükségtelen szenvedést és elhullásokat okoznak – szúrta ki a napi.hu a Reuters cikkét.
A Neuralink olyan agyi implantátumot fejleszt, amely remélhetőleg hozzájárul a bénult emberek rehabilitációjához (járás), valamint más neurológiai betegségeknél is bevethető majd.
A fejlesztések felgyorsításának kezdeményezése elhibázott kísérleteket eredményezett
– írja a Reuters, hozzátéve, hogy a sikertelen kísérleteket meg kellett ismételni, ami növelte a tesztelt és leölt állatok számát.
Az amerikai szabályozás nem határozza meg, hogy a vállalatok hány állatot használhatnak fel a kutatáshoz, és jelentős mozgásteret biztosít a tudósoknak annak meghatározásában, hogy mikor és hogyan használnak állatokat a kísérletekben.
A Reuters által áttekintett feljegyzések és a vállalat állatkísérleti tevékenységét közvetlenül ismerő források szerint a vállalat összesen mintegy 1500 állatot, köztük több mint 280 juhot, sertést és majmot ölt meg 2018 óta. A Neuralink patkányokkal és egerekkel is végzett kutatásokat.
Egyes források ezt a számot durva becslésnek minősítették, mivel a vállalat nem vezet pontos nyilvántartást a tesztelt és leölt állatok számáról.
Más források szerint a cég azonban kimondottan jól bánik az állatokkal…
De mi az a Neuralink?
A Neuralink Corporation egy neurotechnológiai vállalat, amely beültethető agy-gép interfészeket (BMI) fejleszt, és amelyet többek között Elon Musk alapított. A cég rövid távon súlyos agyi betegségek kezelésére szolgáló eszközök gyártását tűzte ki célul, végső soron az emberiség feljavítását, amit néha transzhumanizmusnak neveznek. 2021 áprilisában a Neuralink bemutatott egy majmot, amely a Neuralink implantátum segítségével játszott a „Pong” játékkal.
Napi.hu – Magyar Állatvédelem