A második világháború megannyi fájdalmas történeteket hagyott maga után. Ezek közül az egyik legmeghatóbb Fido, egy kóbor kutya története, akinek rendíthetetlen hűsége máig példaként szolgál.
1941 novemberében Carlo Soriani, egy toszkán téglagyári munkás hazafelé tartott, amikor egy sérült kutyát talált az útszéli árokban. A férfi megsajnálta az állatot, hazavitte, és feleségével együtt gondoskodott a gyógyulásáról. Az új családtag a Fido nevet kapta, amely a latin fidus szóból származik, jelentése „hűséges”.
Ahogy Fido felépült, egy egészen különleges rutint alakított ki. Minden reggel elkísérte Carlo-t a buszmegállóig, ahonnan a férfi munkába indult, majd amikor délután visszatért, a kutyus ott várta őt hatalmas örömmel. Ez így zajlott minden egyes nap két éven át.
Ám 1943. december 30-án a történet tragikus fordulatot vett. Egy szövetséges bombatámadás során a téglagyár megsemmisült, és Carlo Soriani életét vesztette. Fido azonban nem tudta, hogy gazdája már nem tér haza.
Másnap és azután is, nap mint nap kiment a megállóba, remélve, hogy újra láthatja szeretett társát.
Fido 14 éven keresztül – összesen több mint ötezer alkalommal – várta Carlo visszatértét, a kisváros lakói napról napra könnyes szemmel nézték őt. 1957-ben Borgo San Lorenzo polgármestere aranyéremmel tüntette ki Fido-t a gazda özvegyének jelenlétében, elismerve ezzel rendkívüli kitartását. Ugyanebben az évben a város egy szobrot is állított neki, amely a mai napig emlékeztet a kutya példátlan lojalitására.
Fido élete 1958. június 9-én ért véget, miközben a megállóban várta gazdáját.
Magyar Állatvédelem
