Image default

Gyerekre támadt a puma, ezért kilőtték

Egy 11 éves kislányra támad egy puma az amerikai Coloradoban, és mivel súlyosan megsebesítette a gyermek arcát, így a vadőrök kilőtték- írja a Liner.

Mint írták, a coloradói lány az otthoni csirkeólat ellenőrizte, mivel látta, hogy az egyik szárnyas holtan feküdt. Ám amikor kinyitotta az ól ajtaját, hirtelen egy puma csapott az arcába – számolt be róla a Newsweek.

Habár a pumák támadásai nagyon ritkák, az állatok időnként lakott területre tévednek, főleg ahol jószágokat is tartanak. Az közel 270 ezer négyzetkilométeres államban nagyjából 3-7 ezer puma él.

Az állat komoly sebet hagyott a kislány arcán, akit kórházba kellett szállítani. A rendőrök ezt követően az érintett házhoz mentek, végül elaltatták az állatot. Mint kiderült, egy nőstény puma támadt a gyermekre.

Sean Shepherd vadvédelmi igazgató közleményt tett közzé, melyben kiemelte, hogy ilyen esetek csupán akkor fordulnak elő, ha az állat fenyegetve érzi magát. Az éhező példányok pedig általában agresszívebbek – igaz, ebben az esetben egy jól táplált pumáról volt szó.

Kiemelte, hogy azért kellett elaltatni, hogy kiderítsék, volt-e valami betegsége, ami befolyásolhatta a viselkedését, és ami nem csupán az emberekre, de a populációra is veszélyes lehetett.

(Forrás: Liner, Fotó: Magyar Nemzet)

 

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

20 éve nem történt ilyen, félelmetes ragadozó marcangolt halálra egy túrázót

Eszti_mav

Helyet cserélt a részeg gyorshajtó a kutyájával az anyósülésen és azt bizonygatta nem ő vezetett

Erik

A kihalás szélén álló floridai pumát örökítettek meg a vadonban!

Erik