A közelmúltban három millió forint támogatást kapott a MAVED Magyar Macskavédő Alapítvány a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítványtól. Az eredmények pedig önmagukért beszélnek és persze a prevenció fontosságának is kézzel fogható példája.
Egyedülálló módon zajlanak az ivartalanítási akciók
A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítványtól három millió forintos támogatást kapott a MAVED. Ebből az összegből 67 kandúr és 150 nőstény, összesen 217 kóbor cica ivartalanítása valósult meg 3 vármegye 4 orvosi rendelőjében – mondta a Magyar Állatvédelem megkeresésére Stefano Trebbi, a MAVED alapítója. Mivel az alapítvány fő tevékenysége a megelőzés, befogás ivartalanítás – visszahelyezés módszerrel, így
a civil állatbarátokat is, országosan egyedülálló módon vonják be az állatvédelembe.
„A segítségkérő felveszi velünk a kapcsolatot, önkénteseink pedig leszervezik számára az ivartalanítási műtétet legközelebbi orvosunkhoz, ahol az alapítványunk fizeti a műtét költségét. Szükség esetén adunk kölcsön élvefogó csapdát, lábadozó ketrecet,hordozót és megtanítjuk a TNR know-how ját is” – magyarázta Stefano Trebbi.
Hozzáteszi, a befogást, szállítást és műtét utáni lábadoztatást a segítségkérő végzi, így aktívan részesévé válik a preventív állatvédelemnek.
Ezáltal saját önkénteseik mellett sokkal több helyen, több cicán tudnak országszerte segíteni.
A MAVED alapítója lapunknak úgy fogalmazott, országosan harminc partner rendelővel dolgoznak. Ezekben az alapítvány hetente ötven-hetven ivartalanítást végeztet összesen. Ivartalanítási programjaik március és november között zajlanak, mivel a nyirkos téli hónapokban nem szabad visszaengedni leborotvált hassal cicákat. A befogás élve fogó csapdával történik. Ezután a cicák állatorvoshoz kerülnek, ahol megtörténik az ivartalanítás, és külső parazitamentesítés. A műtétet követően pedig pár napot lábadoznak.
Az ilyen nagy volumenű, folyamatosan zajló ivartalanítási programoknak elképesztő eredményei vannak a nem kívánt szaporulatra nézve. Stefano Trebbiék számításai szerint a három millió forintos támogatásból megvalósult
217 ivartalanítással közel 2200 kóbor macska nem kívánt születését akadályozták meg egy év alatt.
„Az idei évben országosan összesen 1863 ivartalanításunk volt. Ez számításaink szerint 18.700 meg nem született nélkülöző, éhező cicát jelent egy évben, ezáltal a menhelyek túlterheltségét is megelőzve” – hangsúlyozta.
Ovádi Péter állatvédelmi kormánybiztos szerint az ivartalanítás elsőbbsége vitathatatlan a nem kívánt szaporulat megelőzése érdekében. Úgy véli, a macskák esetében ez kiemelt jelentőseggel bír, hiszen ismeretes, hogy milyen mértékben szaporodnak a macskák, mennyi olyan kölyök jön a világra, akik nem lelnek otthonra.
„Az eddigi ivartalanítási programjaink kivétel nélkül nagy sikerrel zárultak, kellő ismeretterjesztéssel és edukálással a társadalom egyre több tagjának már alapvető, hogy ivartalanítja állatát. Nem is volt kérdés, hogy a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által nyújtott támogatásokban is nagy szerepet kapnak hasonló akciók, ivartalanítási kampányok” – mondta a Magyar Állatvédelem kérdésére. Hozzátette: természetesen hasonló elvekkel folytatják munkát, céljuk, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsék és támogassák a beavatkozást.
Magyar Állatvédelem