Image default

Megint csak felfüggesztettet adott a bíróság egy állatkínzónak

Nem sokon múlt, hogy nem pusztult el annak a nőnek a kutyája, akinek az ügyében a Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntve, állatkínzás miatt 10 hónap felfüggesztettet szabott ki – közölte a Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztálya.

A vádlott 2021 áprilisától tulajdonosa volt egy közepes testű, keverék kan kutyának. A nő az ebet először a lakásban, majd később az udvaron tartotta. Kölyökkorában, vagyis a hozzá kerülésekor egy nyakörvet csatolt rá, amit az udvarra helyezését követően sem vett le róla, nem ellenőrizte és nem tágította a kutya méretének növekedésével arányosan.

Az egyre szorosabbá váló nyakörv az állaton folytonosan mélyülő körkörös nyaki sebet okozott, amely elfertőződött, továbbá a kifekélyesedett, gennyes gyulladás szenvedést és fájdalmat okozott neki. A vádlott a sebet nem kezelte, illetve nem gyógyíttatta annak ellenére sem, hogy az már erőteljes bűzt is árasztott.

2021. december közepén lakossági jelzésre az állatvédők megjelentek a nő lakásán, majd a bejelentésüket követően rendőri intézkedésre került sor. Mivel a vádlott lemondott a kutya tulajdonjogáról, így az állatvédők az ebet azonnal állatorvoshoz szállították, aki életmentő műtétet hajtott rajta végre.

A fertőzés következtében a vérmérgezés közeli veszélye fennállt, a kutya azért nem pusztult el, mert kiemelték a környezetéből és rövid időn belül állatorvosi kezelésben részesült.

A vádlott állatkínzás bűntettét valósította meg, ezért a bíróság 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

A büntetővégzés jogerős.

(Forrás: birosag.hu)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Szekere után kötve vonszolt egy kutyát, elfogták az elkövetőt – VIDEÓVAL

magyarallatvedo

Elfogták a somogyi állatkínzót!

magyarallatvedo

Dr. Fülöp Erik: Vezessenek nyilvános adatbázist az állatkínzókról

magyarallatvedo