A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány örökbefogadó kampányt indított december 1-24. között. Céljuk minél több emberhez eljuttatni az örökbefogadás fontosságának és a felelős állattartásnak az üzenetét.
Ebben az időszakban minden nap egy örökbefogadható állatot mutatnak be – írja posztjában Ovádi Péter. A fotókon megjelölték az örökbeadó szervezetet, akiket tudtok keresni, ha úgy érzitek, hogy szerető otthont tudnátok neki biztosítani.
„A felelős állattartáshoz hozzátartozik, hogy nem hozunk elhamarkodott döntést, és nem ajándékozunk állatokat az ünnep okozta érzelmi töltettől vezérelve, mivel ez a döntés felelősséggel jár, és évekre, szerencsésebb esetben évtizedekre szól!
Figyeljétek a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány oldalát, és segítsünk minél több állatnak szerető otthont találni, hiszen közös ügyünk az állatvédelem!” – zárja posztját a kormánybiztos.
Magyar Állatvédelem