Az Alpha Segítő Kéz Állatkórházi Alapítvány már 20 éve elkötelezett a kóbor, sérült állatok gondozása és gazdához juttatása mellett. 2003-ban állatorvosok hozták létre, mert cselekedni akartak a kóbor, sérült, balesetes állatok ellátásáért. A kezdeti 5 kennelből mára 132 lett, és mára 7 megyében, az önkormányzatokkal karöltve látnak el gyepmesteri feladatokat.
Küldetésük az állatmentés és a felelős állattartásra való nevelés. Éppen ezért az oktatás kiemelt helyen szerepel munkájukban. Tudják, hogy a gyermekeken keresztül a felnőttek is képesek másképpen látni a körülöttük élő állatokat.
Az ASKA másként működik, mint a legtöbb menhely. A bekerülő állatokról az első teendőktől az utolsóig gondoskodnak. Minden állat, akit tőlük fogadnak örökbe, ivartalanított, chippel ellátott és rendelkezik a szükséges oltásokkal. A megfelelő időben szocializálják őket és örökbefogadásuk előtt meggyőződnek arról, hogy a lehető legjobb helyre kerülnek. Örökbeadott kutyáik életét később is követik és mindig büszkék, amikor visszajelzéseket kapnak róluk. Sok gazdi visszatér az örökbeadást követően, elviszi kedvencét látogatóba, hogy láthassák milyen boldog élete lett az általuk megmentett kutyának.
Az alapítvány élete nem könnyű. Az ellátáshoz szükséges anyagiak kiteremtése és az állatok napi szintű ellátása, gondozása, nevelése mellett meg kell küzdeniük a mentések borzalmával is nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. Ugyanis az állatmentés nem csak arról szól, hogy aranyos kiskutyákat találnak az utcasarkon, akiket gyorsan elkapkodnak az örökbefogadni vágyók. Az ASKA bejegyzésén most egy kicsit közelebbről nyerhetünk betekintést abban, hogy milyen vívódás van az állatmentők lelkében, mivel kell sokszor megküzdeniük egy mentések során.
Az ASKA bejegyzését változtatás nélkül közöljük:
„Állok a zuhany alatt, hogy lemossam a mocskot, a szagokat, és szeretném kimosni a fejemből a látottakat. Azon gondolkodom, hogy vajon két hét múlva, vagy 3 nap múlva kell, ismét olyan helyszínre mennem, ahol a szemét, a mocsok, az ürülék hegyek között kell keresnem a szerencsétlen állatokat. Már, oly annyira immunis leszek ezekre a helyekre, hogy minden különösebb inger nélkül, robotként teszem a dolgom, miközben kísérőim öklendezve rohannak ki az épületekből. Csak amikor szabadulok, akkor érzem azt, hogy elég volt.
Ezek a helyek, nem egy nap alatt, de nem is egy hét alatt váltak ilyenné. Biztos volt, aki látta, hiszen az udvarokon is áll a szemét, a mocsok. Nem, nem tudom elfogadni, ezek az emberek, az esetek többségében orvosi kezelésre szorulnának. Akkor miért tarthatnak állatokat? Mikor történik már valami, ami ezeknek az ámokfutásoknak gátat szab? Vagy, egyáltalán fog valaha, valami történni?
Mert, aki a helyszínen van, ő látja, tudja, hogy nagy a baj. De, aki az íróasztal mögött ül, hiába látja a képeket, olvassa a jegyzőkönyveket, nem érzi a szagot, nem ragad bele a lába az ürülékbe, nem hallja a kutyák sírását. Én hallom, a velem együtt helyszínen lévő emberek látják, érzik, és nem felejtik. Nekik nem kell ragoznom, hogy baj van, nagy baj. Ők látják. És, én újra reménykedek, hogy végre történik valami, ami előre visz, amitől lesz változás. Hogy, nem fog megállni az ügy ott, hogy az állatok biztonságban vannak, aztán ennyi volt.
Mert ez kevés. Ettől nem lesz változás, ettől nem lesz előrelépés. Ettől egyetlen dolog nem fog változni, az pedig, hogy a menhely ismét fizet, hogy meggyógyítsa az állatokat, fizet, hogy egyenek, fizet, hogy legyen, aki gondozza, fizet…
Ma 9 újabb élet kapott esélyt. Állatkínzás. A feljelentést megtettem. Egy kölyök, sajnos már nem élte meg a szabadulást. Levágtuk a villanykábeleket, a láncokat, amivel kikötötték őket az udvarra, étel, és ital nélkül. Igaz, előtte még próbáltak életben maradni, raboltak. Raboltak, és öltek, hogy életben maradjanak. De, akkor még a hatóságok is csak annyit láttak, hogy ezek a kutyák rabolnak, és ölnek, és a gazda oltatlanul, chip nélkül tartja őket. Egyikük vemhes is lett, és kölyköknek adott életet. Életet, de milyen életet? Volt, aki nem élte túl a megpróbáltatásokat. Amikor a gazda megkapta a felszólítást, (ez a menete a dolgoknak), hogy ezeket az állapotokat szüntesse meg, és gondoskodjon az állatokról megfelelően, akkor egyszerűen elmenekült. A kutyákat pedig magára hagyta. A mocsokban, a szemétben, halálra ítélve.
A kicsik kiszáradva, férgesen, kábán totyorogtak a házban, az ürülék és szeméthegyek mögött, étel és víz nélkül. A mamájuk villanykábelre kötve az udvar végén, se étel, se víz, sehol egy hely, ahol menedéket talált volna. A foxi mix, elrágta a villanykábelt, és próbált élelmet, vizet találni, miközben a nyakában cipelte a kábel maradékát. A fehér kis keverék láncra verve, használt gumiabroncsok között, próbált élni, a lánca feltekeredett szemétre, és szinte mozdulni sem tudott. A vérengző fenevad, aki valahogy kiszabadult a kötésből, bőszen védte a portát, és társakat, bár a hátán vasvilla nyoma látszik. Mindegyikük bőrén látszanak a sebek. Hogy a vadászatok közben szerezték, vagy egymásnak okozták, vagy a gazda a bűnös, még nem tudni.
Egy dolgot tudunk, 9 újabb élet szabadult, kapott esélyt az új életre. Mi mindent megteszünk, és szeretnénk tudni, hogy ezt más is így fogja gondolni és végre történik valami. Ne álljunk meg ott, hogy az állatok biztonságban vannak, hanem végre történjen valami, ami gátat vet a borzalmaknak.”
Ha lehetőséged van, támogasd te is a Alpha Segítő Kéz Állatkórház Alapítvány (ASKA) munkáját!
Alpha Segítő Kéz Állatkórház Alapítvány (ASKA)
Utalás: 10918001-00000015-50200001 Unicredit bank
Adószám: 18494644-2-07