Domokos Tamás kedves kutyája elvesztése után kezdett kijárni sétáltatni a helyi menhelyre, az évek során pedig „ott ragadt”. Mára nélküle elképzelhetetlen az Új Esély Állatotthon működése, szinte mindennap foglalkozik az ott élő kutyákkal. Számára megnyugvást jelent, ha kint dolgozik a menhelyen, a kutyák szemében visszatükröződő hála pedig jó érzéssel tölti el. – írja a delmagyar.hu interjúcikkében.
Csongrád határában, az elkerülő út mellett egy öreg tanya áll. A környékét emberi hang helyett élénk kutyaugatás veri fel, a házban ugyanis már évek óta nem lakik senki, önkéntes állatmentők ott alakították ki az Új Esély Állatotthont közel tizenöt éve. Ahogy leparkolunk, a kutyák hangos csaholással jelzik, kíváncsiak, ki érkezett hozzájuk. A lárma azonban játékos vakkantásokká szelídül, amikor a négylábúak észreveszik, régi jó barátjuk jött meg. Domokos Tamás szinte mindennap kint van a menhelyen, ha pedig egy kóbor kutyának segítségre van szüksége, akkor neki szólnak először, legyen akár este, akár hétvége.
Próbáltam jó gazdi lenni, sokat jártunk sétálni
– A szüleim, nagyszüleim is állatbarátok, mindig volt kutyánk, macskánk. Nekem is volt mindig saját állatom, Lizi, egy magyar vizsla volt az első kutyám. Sok állatos mesét is olvastak nekem, az Öreg néne őzikéje máig az egyik kedvencem – emlékezett vissza mosolyogva Domokos Tamás. – De én is csak ugyanolyan állatbarát voltam, mint mindenki más. Próbáltam jó gazdi lenni, sokat jártunk sétálni, kutyaiskolába – mesélte az állatmenhely vezetője.
A fordulópont akkor állt be az életében, amikor elvesztette kedves kutyáját.
Domokos Tamás csongrádi állatmentõ. Fotó: Majzik Attila
Megfogadtam, nekem többet nem lesz kutyám
– Nagyon beteg volt már, és sajnos el kellett altatni. Ez annyira megviselt, hogy megfogadtam, nekem nem lesz többé saját kutyám. Ez nagyjából hat éve történt, utána kezdtem el állatmenhelyekre járni. Úgy gondoltam, ha már rajta nem tudtam segíteni, akkor megpróbálok más állatokon – idézte fel Domokos Tamás.
Először sétáltatni járt ki a csongrádi menhelyre szinte napi rendszerességgel, majd besegített a takarításba, a kutyák orvoshoz vitelébe és az állatotthon közösségi oldalának kezelésébe is.
– Úgy látszott, itt elkél a segítség, én pedig itt ragadtam önkéntesként. Többen is elkezdtünk kijárni, egy nagyon jó csapat alakult ki Máté Adrienn-nel és Sebestyén Attilával. Az volt a célunk, hogy rendszer legyen a kutyák életében és ellátásában is. Az első évek egy nehéz időszak volt, de kitartottunk – számolt be Domokos Tamás.
Nagy előrelépés volt az alapítvány
Az önkéntes fiatalok 2018-ban egy alapítványt is létrehoztak, szervezettebbé téve az állatotthon működését. – Fix, állandó támogatónk nincs, a helyi állatbarátok szoktak segíteni, az állateledelt, orvosi költségek fedezetét pedig gyűjtéseken szoktuk összeszedni. Azzal, hogy három éve egyesületként működünk, jogosulttá váltunk az adó 1 százalékának fogadására is, ez nagy előrelépés számunkra. Úgy látom, hogy a lehetőségeinkhez és az eszközeinkhez képest jól állunk, lépésről lépésre haladunk. Vannak további terveink: szeretnénk elbontani a főépületet, hogy annak a helyére is további kenneleket építhessünk, és a kerítésünket is fel kellene újítani – mondta el Domokos Tamás.
Ez nem csak az állatoknak menedék
Az állatmenhely vezetője elmondta, több a feléjük érkező segítségkérés, mint amit teljesíteni tudnak, de mindannyian munka mellett, szabadidejüket feláldozva dolgoznak a menhelyen, ennél több időt már nem lehet kiszorítani.
– Sokszor sajnos fárasztó, igen, de ha az emberben van egy küldetéstudat, akkor megy, és csinálja. Volt, hogy szombat este tízkor hívtak kutyát menteni, volt vagy éjfél, mire végeztünk. Ez mindenki részéről egy áldozatos munka, de ha mi nem segítünk, más nem fog. Én munka előtt, hajnalban szoktam kijárni a menhelyre, négy, fél öt körül kint vagyok, télen fejlámpával botorkálunk a vaksötétben. De mégis jó érzés kint lenni a kutyák között, megnyugvást ad, ha itt vagyok. Jó érzés jót tenni, jó látni a kutyák szemében is, hogy milyen sokat jelent nekik, hogy foglalkozunk velük. Hálásak a mentett kutyák, mert ők már megtapasztalták az emberi lélek sötét oldalát, a felelőtlen hozzáállást. Én is hiába fogadtam meg, hogy nem lesz saját kutyám, amikor elkezdtem ide kijárni, kettőt rögtön örökbe fogadtam. Akit megérint a kutyákkal törődés, az állatmentés, azt magával is ragadja – összegzett Domokos Tamás.
Néhány éve önkéntesként kezdett kijárni a kutyamenhelyre, aztán „ott ragadt”.
magyarallatvedelem.hu, fotó: Majzik Attila