Image default

Veszélyeztetett ragadozófaj megmentésére indított programot a Budakeszi Vadaspark

A Budakeszi Vadaspark a 2020-ban megrendezett Fuss, Forest! Jótékonysági Futással megalapozta, idén pedig újabb szintre emelte hazánk egyik legveszélyeztetettebb fajának, a vadmacskának védelmét, a kisragadozó életmódjának kutatását és élőhelyének biztosítását. A program nem csak a térségben, de a maga nemében is úttörőnek számít, mert a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. közös együttműködése révén, az Agrárminisztérium támogatásával valósul meg – írja a magro.hu.

A vadmacska (Felis silvestris silvestris) Európa szerte őshonos kisragadozó. Meghatározó szerepet tölt be az erdei ökoszisztémában, valamint a rágcsálók elfogyasztásával közvetetten hozzájárul az erdők megújításához is. Rejtőzködő életmódja miatt azonban ritkán mutatkozik, így pontos élőhelyéről, szokásairól, egyedszámáról kevés ismeretanyag van – írta a Budakeszi Vadaspark weboldala.

A vadmacska fokozottan védett és a kipusztulás fenyegeti

Az alsó lombkoronaszint királya Magyarország fokozottan védett fajai közé tartozik. Fennmaradását egyrészt erdei élőhelyének beszűkülése veszélyezteti, amit az erősödő városiasodás okoz. Másrészt a házimacskákkal való hibridizáció, vagyis a keveredés ártalmas rájuk, ami genetikai állományuk felhígulásához vezet. Ezért a Budakeszi Vadaspark, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2021 márciusában együttműködési megállapodást kötött, és ezzel elindította a Vadmacska Fajmegőrzési Programot, Ez a „tisztavérű” vadmacskák fennmaradását kívánja elősegíteni a főváros térségében.

A közös program célja, „a vadmacska, mint fokozottan védett állat védelmének biztosítása, valamint azon feltételek közös megteremtése, hogy a Budai-hegyek, a Pilis és a Visegrádi-hegység területén a vadmacska populáció elterjedése, genetikai tisztasága, állománynagysága feltérképezésre és bemutatásra kerüljön, ezzel is elősegítve a faj túlélését és hazánk biológiai sokszínűségének megőrzését.”

A program szakaszai

A program első lépése a faj életmódjának minél átfogóbb megismerése, melyet az élőhely feltérképezése és a genetikai vizsgálathoz szükséges minták gyűjtése követ. A szakemberek vadkamerák kihelyezésével vizsgálják a Pilisben, a Visegrádi-hegységben és a Budai-hegyekben élő vadmacska populáció nagyságát. Ezután a kapott eredmények alapján az év második felében szőrcsapdákat állítanak fel. Az így gyűjtött szőrminták alapján pontosan feltérképezhetőek a vizsgált területek vadmacska-állományának genetikai adottságai. Mindezek a lépések a fajmegőrzés alapfeltételei, amit szükség esetén a vadmacskák esetleges szaporítása és visszavadítása követhet.

Három fotó a programban részt vevő szervezetek képviselőiről, akik együtt tesznek a vadmacska megőrzéséért, , fotó: budakeszivadaspark.hu

Szilveszter mutatja be a vadmacskák titkos életét

A Budakeszi Vadasparkban élő vadmacska segítségével az érdeklődők még jobban megismerhetik a ragadozó titokzatos és többnyire színfalak mögött zajló életét. Szilveszter, a vadasparki kandúr maga is részt vesz a kutatásban. A kifutójába vadkamerát és szőrcsapdákat helyeznek el, melynek segítségével a szakembereknek lehetőségük nyílik tesztelni az eszközöket és kiértékelni az eredményeket, még mielőtt azok a természetbe kerülnének.

Ő Szilveszter, a vadmacska – Fotó: Budakeszi Vadaspark

2021 a Vadmacska Éve

A Vadmacska Fajmegőrzési Programban együttműködő partnerek hazánkban egyedülálló módon kívánják felhívni a társadalom figyelmét a vadmacskák fajmegőrzésének fontosságára. A Budakeszi Vadaspark 2021-ben meghirdette a Vadmacska Évét, melynek során játékos ismeretterjesztő programokkal, óvodáknak és iskoláknak szóló online foglalkozásokkal és élő bejelentkezésekkel, valamint ha a járványhelyzet is megengedi, a Fuss, Forest! Futóverseny ismételt megszervezésével népszerűsítik a vadmacskák ügyét.

A fajmegőrzési program részleteit és eredményeit a Budakeszi Vadaspark Facebook-oldalán és hivatalos honlapján az érdeklődők folyamatosan nyomon követhetik.

budakeszivadaspark.hu, magro.hu nyomán magyarallatvedelem.hu, Fotó: budakeszivadaspark.hu / Linda Surányi

KAPCSOLÓDÓ

Elszökött oposszum ejtette túszul az új-zélandi nőt

Marci

Védett madarak tetemeire bukkantak Hajdúböszörménynél

magyarallatvedo

Rendőrök találták meg az ellopott kisbárányokat

Marci