23 évesen egy vonat gázolta el Ausztriában azt a magyar parlagi sast, amely 32 fiókát nevelt fel
Magyarországon született, három másik országban költött, és 32 fiókát nevelt fel az a parlagi sas tojó, amely 2026 januárjában, Ausztriában pusztult el. A rendkívüli kort megélt madár származását nemzetközi együttműködés és DNS-vizsgálatok segítségével sikerült tisztázni. Tudomásunk szerint a világon eddig ismert hatodik legidősebb vadon élő parlagi sas volt – számolt be róla a MME.
Mint írták, a parlagi sasok (Aquila heliaca) nem ismerik az országhatárokat – ezt példázza annak a tojónak a története, amely 2003-ban a Mátrában, Abasár közelében kelt ki, és 2003. július 3-án Szitta Tamás gyűrűzte meg fiókaként, az MME és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésében megvalósuló magyarországi parlagisas-védelmi LIFE projekt keretében. Öt évvel később már Ausztriában, Hausbrunn közelében próbált költeni, majd 2009-ben Szlovákiában, a Morva folyó mentén épített fészket párjával. Bár az első két költési kísérlet sikertelen volt, 2010-ben a pár a csehországi Soutok térségében telepedett meg, ahol rendkívül eredményes költőpárrá vált.
A következő 16 évben – 2024 kivételével – minden évben sikeresen költöttek, és
15 költési szezon alatt összesen 32 fiókát repítettek ki.
A pár egyes években három fiókát is felnevelt, utódaik közül pedig több madár már maga is költőpár tagja lett Csehországban és Magyarországon. A különleges életút 2026. január 21-én ért véget, amikor a tojót vonattal történt ütközés után holtan találták az ausztriai Rabensburg vasútállomásán. A boncolás megerősítette az ütközést mint halálokot, ugyanakkor két különböző időpontból származó lövési sérülés nyomait is feltárta: a madár testében régebbi és újabb sörétszemeket találtak. Nem tudható, hogy ezek a sérülések hozzájárultak-e a végzetes balesethez – írták.

23 évet élt
Az MME szerint a történet egyik legérdekesebb fordulata azonban csak a madár pusztulása után következett. Bár a sast évek óta ismerték és megfigyelték az osztrák és cseh természetvédelmi szakemberek, gyűrűjének azonosítóját soha nem sikerült leolvasni. A tetemen talált, felirat nélküli fehér jelölőgyűrű egy korábbi magyarországi gyűrűzési programhoz vezetett, de önmagában nem tette lehetővé az egyed azonosítását, mivel a hivatalos ornitológiai jelölőgyűrűjét időközben elvesztette a madár. A rejtélyt végül a gyűrűzéskor gyűjtött és megőrzött genetikai minták segítségével sikerült megoldani. A DNS-alapú azonosítás feltárta, hogy a madár 2003-ban, Abasár közelében született. Így több mint két évtized után sikerült összekapcsolni egy magyarországi sasfióka és egy nemzetközileg ismert, rendkívül sikeres költőmadár történetét.
A tojó 24. naptári évében, közel 23 évesen pusztult el, amivel jelenlegi ismereteik szerint a világ hatodik legidősebb ismert, vadon élő parlagi sasa volt.
Ez a kivételes történet jól mutatja, hogy a nagy területeket használó ragadozó madarak védelme nem állhat meg az országhatároknál. A magyar, osztrák, szlovák és cseh szakemberek együttműködése, a hosszú távú terepi megfigyelések, a madárgyűrűzés és a genetikai minták megőrzése együttesen tették lehetővé ennek a rendkívüli életútnak a rekonstruálását. Bár a tojó története véget ért, öröksége tovább él: számos utóda járul hozzá a közép-európai parlagisas-állomány fennmaradásához, egykori párja pedig már 2026 tavaszán új tojót talált, és új fészket épített.
(Forrás: Szerzők: David Horal (ČSO, BirdLife Csehország), Matthias Schmidt (BirdLife Austria), Kovács Szilvia (Állatorvostudományi Egyetem) Richard Katzinger és Horváth Márton (MME), Fotó: Richard Katzinger)
Magyar Állatvédelem

