Image default

Ötven fecske életét mentette meg a halál torkából a Fővárosi Állatkert!

Ötven fecske életét mentette meg a halál torkából a Fővárosi Állatkert! Apró barátaink teljesen felépültek és szabadon is engedték őket, hogy időben odaérjenek Afrikába! 

Az elmúlt napokban sokat lehetett hallani arról, hogy a hirtelen beköszöntő hideg, esős időjárás mennyi gondot okoz a fecskéknek. Kedden még egy posztot is közzétettünk arról, hogy adott esetben miként tudtok segíteni, hogy ne kerüljenek nagyobb bajba –  osztotta meg közösségi oldalán a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Mint megjegyezték, de nemcsak a figyelmet hívták fel a fecskék védelmére, hanem ők magunk is mintegy félszáz, a hűvös, esős idő miatt bajba jutott fecskének nyújtottak segítséget vadállatmentő központukban.

Védenceink kondíciója mostanra már elég jó ahhoz, hogy tovább repüljenek, és az időjárási körülmények is javultak. Ahogy a képeken is látható, a Nagyszikláról engedtük útjukra őket – tették hozzá örömmel.


Persze nemcsak fecskéket mentenek: vadállatmentő munkájuk keretében évente több ezer állat kap második esélyt az életre. 2023-ban például 130 különböző faj 2368 segítségre szoruló egyedéről gondoskodtak.

(Forrás és fotók: Fővárosi Állat- és Novénykert)

Magyar Állatvédelem

 

KAPCSOLÓDÓ

Állatkertben lábadozott az elgázolt macskabagoly, most szabadon engedték – VIDEÓ

Marci

Szeretettel gondoskodnak róla, és még úszni is tanítják a Fővárosi Állatkertben a néhány napja mentett kis vöcsök fiókát!

Erik

Vadim tovább állt, hogy Hollandiában folytassa küldetését – VIDEÓVAL

magyarallatvedo