Image default

Mától pályázhatnak az állatvédő szervezetek az 500 milliós támogatásra – Itt vannak a részletek

Ovádi Péter bejelentette, a mai napon megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 500 millió forintos keretösszegű pályázat kiírása.

Az állatvédelmi kormánybiztos budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 2022-ben már 500 millió forintos keretösszegű pályázatot írtak ki a civilek számára. Ezen minden érvényes pályázatot benyújtó szervezet – pontosan 187 – nyert a forrásból. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvánnyal 2023-ban 123 millió forintot fordítottak többek között civil ernyőszervezetek támogatására, illetve nehéz helyzetekben (pl. tűzeset, baleset) gyorssegélyt nyújtottak számukra.

„Az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezek áldozatos munkáját mind anyagilag, mind erkölcsileg megbecsüljük” – emelte ki. Ovádi Péter azt is hozzátette, hogy kölcsönös segítségnyújtáson alapuló kapcsolatot sikerült kialakítani a civil szervezetekkel. A véleményüket mindig kikérik, kiemelten számítanak a gyakorlati tapasztalataikra is.

Hozzátette, hogy az adminisztrációs terheket a minimumra igyekeztek csökkenteni, megerősítették az elektronikus ügyvitel lehetőségét. Fontos kiemelni, hogy pályázni azon szervezetek tudnak, melyek

állatvédelemmel vagy mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkoznak.

Az elnyert összeget a pályázó a működéséhez és programjaihoz kapcsolódó költségekre is felhasználhatja. Továbbá ivartalanításra és állategészségügyi szolgáltatásra is fordíthatja, valamint állatmenhelyként vagy természetvédelmi mentőközpontként szolgáló saját tulajdonú vagy bérelt ingatlan fejlesztését (pl. férőhelybővítés) is finanszírozhatja az elnyert összegből.

„A pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 300.000 forinttól 10.000.000 forintig terjedhet” – emelte ki Ovádi Péter. Hozzátéve, hogy

az ivartalanítás támogatására is igyekeznek figyelmet fordítani.

A társállatokkal foglalkozó szervezetek esetében az igényelt támogatási összeg 20 százalékát kötelezően ivartalanítási költségre kell fordítani. A vadállatokkal, haszonállatokkal és mentő-, segítő- és vakvezető kutyákkal foglalkozó szervezetek esetében pedig minimum 20 százalékot kötelezően állategészségügyi szolgáltatási költségre kell hasznosítani.

A pályázati felület a lebonyolító, a Bethlen Gábor Alap Zrt. honlapján érhető el, ahol május 21. 14.00 óráig várják a kérelmeket.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Van ahol kezelhetetlen a probléma – egy 6 éves fiút ölt meg a kóbor kutya

magyarallatvedo

BBC: Fuldokló sasokat mentett ki a Dunából egy magyar kajakospár – VIDEÓVAL

magyarallatvedo

Több mint 80 társa életét mentette meg véradással

magyarallatvedo