Image default

Alpaka és nandu is született a Szegedi Vadasparkban

A Szegedi Vadaspark legfrissebb állatkerti újszülötteket bemutató sorozata elérkezett a Vadaspark legvadregényesebb területéhez, a dél-amerikai körúthoz.

Itt találkozhatnak a látogatók a június második felében kelt nandu csibékkel éppúgy, mint a legifjabb alpakával. A Vadasparkban jelenleg látható nanducsapatot tavaly foglalták le a hatóságok Békés megyében, azután fogadta be őket a Szegedi Vadaspark. Azt, hogy jól érzik magukat óriási, természetes élőhelyüket idéző kifutójukban, a sikeres költésük is jelzi. Bár több tojást raktak, és még várható is kelés, hét nanducsibét már fel is fedeztek a madarak gondozói, és most már látogatóik is. A galéria képeit a Szegedi Vadaspark Facebook oldaláról hoztuk.

Az alpakáknál a kifejlett csődör egy kancákból és utódaikból álló csapatot vezet, amelyben a nőstények többnyire évente hoznak világra 1-1 csikót. A többi teveféléhez hasonlóan ő is látható a Vadasparkban. A legifjabb alpaka csikó – ahogy ez egy tevefélétől elvárható – pár órásan már állt, és követte anyját. A gondozóik eközben meg is vizsgálták, eszerint hím alpakacsikóval bővült a csapat. A fotón is látható az anya fura frizurája – ennek oka, hogy kétévente, kora nyáron nyírni szokták az alpakákat, hogy könnyebben elviseljék a nyári forróságot is.
A nandukat és alpakákat egyaránt megleshetik a látogatóik, ha belevágnak a dél-amerikai körútba.

Szegedi Vadaspark – Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Az örök vadászmezőre távozott Marci, a Budakeszi Vadaspark nyestkutyája

Marci

Kéktorkú arák keltek ki a Szegedi Vadasparkban

magyarallatvedo

Van egy jó pingvin-neved? Szegeden nagyon várják!

Erik