Image default

Átadták a Mancs teret, Lehoczki László megható köszönetet mondott

Egy megható bejegyzésben osztotta meg Lehoczki László, a híres Spider Mentőcsoport alapítója és vezetője, az örömteli eseményt a közösségi médiában. A Miskolci Önkormányzat, titokban összefogva családjával, születésnapja alkalmából átadta a Mancs teret, ami szimbolizálja a város elismerését és háláját az életmentő iránt.

A meglepetést meghatódottan és boldogan fogadta Lehoczki László, aki elárulta, hogy a gesztus valóban váratlan volt, ám annál mélyebb örömet és meghatottságot hozott számára.

“Nagyon meglepődtem, hisz valóban nem sejtettem semmit. Viszont nagyon örültem neki, és nagyon jól esett” – nyilatkozta a Spider mentőcsapat vezetője.

A köszönetnyilvánítás mellett a 65. életévét betöltő Lehoczki egyúttal bejelentette, hogy nyugdíjba vonul, bár az “csak papíron” lesz, ugyanis mindaddig, amíg fizikai és szellemi ereje engedi, elkötelezett marad az életmentés iránt. A mentőmunka terén elért eredmények kötelezik további tevékenységére, amelyet a jövőben is folytatni kíván.

“Folytatom tovább azt, amit tizenévesen elterveztem, és amire az életemet tettem fel. Segíteni. Itthon, külföldön, ahol épp szükség van a munkámra/munkánkra” – hangsúlyozta.

A hosszú éveken át a Spider Mentőcsoport élén tevékenykedő Lehoczki kijelentette, hogy mostantól fokozottabban koncentrálhat az utódjának való átadásra, hogy az új vezető ugyanolyan elhivatottsággal és szakmai hozzáértéssel folytathassa a nemes munkát.

“Egy ilyen mentőcsapatot vezetni, nem könnyű. Ez teljes embert kíván, főleg úgy, hogy az eddig elért eredmények köteleznek. A szlogenünk, most még sokkal aktuálisabb: Alázat, Tisztelet, Becsület, Kegyelet” – osztotta meg gondolatait a leendő átadásról.

Az elismerő díj mellett Lehoczki születésnapjának alkalmából számos jókívánságot is kapott a közösségi médiában, melyeket őszinte hálával fogadott és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek az ünneplésben. A Spider Mentőcsoport alapítójának elszántsága és elkötelezettsége példaértékű, és a jövőben is további sikereket kívánunk neki és csapatának a nemes munkához.

Szeretettel kívánunk minden jót és jó egészséget Lehoczki Lászlónak és az általa vezetett mentőcsapatnak!