Image default

Hétfőn tartják a fővárosi állatkertben a sérült gyermekek napját

Hétfőn tartják a Fővárosi Állat- és Növénykertben a sérült gyermekek napját, amelyre az ország minden részéből több ezer résztvevőt várnak. Ezt a miniszterelnök főtanácsadója jelentette be csütörtökön Budapesten.

Nyitrai Zsolt arról beszélt, hogy a fogyatékossággal élők problémái Magyarországon a társadalom mintegy tíz százalékát, több mint egymillió embert és családtagját érintik.

A kormány jó partnerséget alakított ki a fogyatékossággal élőket támogató szervezetekkel, erkölcsileg és anyagilag is támogatja őket. 2010 óta több mint háromszorosára nőtt a fogyatékosügyi érdeképviseletek költségvetési támogatása. A kormány minden döntése előtt kikéri a szervezetek véleményét, így érvényesítve a “semmit rólunk, nélkülünk elvet” – hangoztatta a politikus.

Hozzátette, a rendezvény jó példa a civilek, a cégek és az állam összefogására, egyúttal megmutatja, hogy a fogyatékossággal élők és családtagjaik számíthatnak a kormány támogatására.

31 éves rendezvény

Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) elnöke elmondta, idén már 31. alkalommal tartják meg a rendezvényt, amelynek célja az is, hogy felhívják a figyelmet a nehézségekkel élők helyzetére, akik “szintén a közösségben szeretnének élni”.

Gyenes Piroska

Az utóbbi 7-8 évben jelentősen nőtt a résztvevők száma annak köszönhetően, hogy Nyitrai Zsolton keresztül kormányzati képviseletet kaptak. A rendezvényre eljutásban pedig évek óta segíti őket a Volánbusz Zrt., ettől az évtől pedig a MÁV-csoport is – közölte az ÉFOÉSZ elnöke.

Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert sajtószóvivője kiemelte, a sérült gyerekek napja hagyomány,

az állatkert már 1992-ben felkarolta a rendezvényt, pedig akkoriban a társadalom és a média még keveset foglalkozott a sérült emberekkel.

Az állatkertnek nagyon fontos a társadalmi felelősségvállalás – mondta. Krónikus betegségben szenvedő gyerekeknek minden nyáron rendeznek programot. Nemrég a törökországi földrengés területén élő gyerekeket fogadtak, valamint idén úgy alakították át a családi jegy rendszerét, hogy egyszülős családok is élhessenek vele – ismertette a szóvivő.

A Volánbuszok mellett a MÁV járatai is ingyenesen segítik az állatkertbe érkezést

Kameniczky Ákos, a Volánbusz Zrt. forgalmi és kereskedelmi főigazgatója közölte, hét éve támogatják a rendezvényt. Tavaly 97 busszal vitték a résztvevőket, idén pedig már vonatokat is bevonnak, így 73 településről 19 vonat és 57 autóbusz segíti a vendégek eljutását Budapestre, illetve az utazást az állatkertig.

MTI – Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Újabb fontos lépés: Egységes állatvédelmi oktatás jöhet az állatkertekben is

Eszti_mav

El kellett altatni Irwint, a Fővárosi Állatkert 2,5 méteres varánuszát

Marci

Ismét Európa legjobb állatkertje lett a Nyíregyházi Állatpark

Marci