A kutya az ember legjobb barátja – elcsépeltnek és közhelyesnek tűnhet, de Komjáti Vivien törzsőrmester szájából egyáltalán nem így hangzik, amikor kimondja: „Főnök a legjobb barátom”.
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint kapcsolatuk négy esztendeje indult. A malinois fajtájú munkakutyus alig egyévesen került Vivienhez – ebből következően szerencsére számos bevetés áll még előtte.
Négy éve elválaszthatatlanok
Komjáti Vivien és Főnök közös szolgálatukat 2020 nyarán kezdték, miután a kiképzés után sikerrel vizsgáztak. A személykeresésben penge Főnökkel számos alkalommal büszkélkedett már a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Legnagyobb, egyben az egyik legmagasabb szakmai elismerésként számon tartott díja az a velős csont, amit Pintér Sándor belügyminisztertől kapott. A jutalmat azzal érdemelte ki, hogy egy erdőben eltévedt és rosszul lett férfi megtalálásában szerzett elévülhetetlen érdemeket. Persze gazdája sem távozott az ünnepségről üres kézzel.
A kutya díját sajnos az utókor számára nem sikerült megőrizni.
A vitrin helyett oda került, ahová szánták: a kutyus fogai között, majd a bendőjében végezte.
A rendőrség elmondása szerint Főnök a legkevésbé sem munkakerülő, betegállományban nem volt még és szabadságra is csak akkor megy, amikor gazdája. Kapcsolatuk rendkívül szoros, megbíznak egymásban, jól ismerik a másikat. Társként nap mint nap együtt indulnak bevetésekre, küldésekre, sokszor bizonytalan, hogy valójában hová, milyen körülmények közé érkeznek ki. Egymás mellett azonban szilárdan, két, illetve négy lábbal állnak a földön.
Nem csak a bűnözőkre, de a gyíkokra is szívesen vadászik
Főnök sportos alkat, legkedvesebb elfoglaltsága a testmozgás, ám időnként szeret szoborként megmerevedni az udvaron. Ennek korántsem egészségügyi oka van, hanem az összpontosítás és a figyelem a telekre időnként betérő látogatókra. A gyíkvadászat ugyanis ezt kívánja, ő pedig csak áll és vár a legmegfelelőbb pillanatra, hátha el tudja kapni.
Alvási nehézségei nincsenek, persze legszívesebben a pihe-puha ágyikóban heverne, nemtetszését csak a kennel láttán fejezi ki. Vivient bárhová követi, még a vízbe is, ha meló van, teketóriázás nélkül indul, bár nem a kedvenc közege. Az sokkal inkább gazdája érintése, szeretgetése, ölelgetése, simogatása, dögönyözése, abból pedig sosincs deficit! Erről Vivien gondoskodik!
Mert a nézését, meg a járását…
A névválasztás nem véletlenszerű. Főnök kinézete, fellépése, mozgása hamar egyértelművé teszi, miért is kapta e nevet. A nézése, a járása, a megjelenése hamar letisztázza, kinek is kell szót fogadni! Nagyon szeret tréningezni, ugrálni és mászni.
Először csak szabadidős tevékenységként, afféle hobbi szintű mozgásgyakorlatként űzték, a törzsőrmesterrel azonban belekóstoltak a versenyszerű megmérettetésbe is. Hamar kiderült, ugrásban nincs párja és a mászással sincs problémája.
Sorra nyeri a díjakat hatvan centiméter marmagasság alatti kategóriában.
A fotók tanúsága szerint irigylésre méltó, bitang jó kondiban van, erős a gyanú, hogy
ugrásban talán még Cristiano Ronaldot is lepipálná.
Ehhez párosul kifinomult szaglása, így a rendőrség szerint Kántor bizonyosan büszke rá, legalább annyira, mint Pest vármegyei kollégái.
Magyar Állatvédelem, fotók: Pest Vármegyei Rendőrfőkapitányság facebook oldala