Gajdos László, az állatpark igazgatója az MTI-nek adott évértékelő interjúban elmondta, az ötszáz állatfajt tartó parkban egyebek mellett sivatagi rókák és törpevidrák születtek, de például a nagy marák és számos madárritkaság családja is gyarapodott. Az év egy Mishmi takin születésével kezdődött. Mellettük számos olyan faj egyedei láttak napvilágot, melyek a természetben a kipusztulás szélén állnak.
Ilyen például a Madagaszkáron őshonos fekete-fehér vari vagy az észak-kínai leopárd, melyből összesen 54 él a világ állatkertjeiben; a hármas ikrek születésével már 5 egyed a Nyíregyházi Állatparkban található.
Ukarajnából mentett állatok is otthonra találtak Nyíregyházán
A tavaly Ukrajnából mentett állatok is jól érzik magukat, a Mázli nevű kisoroszlán társat kapott, míg a Kátya nevű fehérpamacsos selyemmajom családot alapított, ikerpárnak adott életet, és a Hollandiából érkezett párjával közösen neveli a kicsiket – számolt be róla az igazgató.
Különleges volt a Kodiak-medve érkezése, az egyik legérdekesebb állatcsere pedig a szumátrai tigriseknél történt. A szabad természetben élő kevés egyed miatt fontos, hogy a néhány állatkerti példányt szaporodásra bírják. A Nyíregyházi Állatpark hímjénél és nőstényénél sajnos nem volt tenyészeredmény, ezért a fajkoordinátor javaslatára „menyasszonycserét” hajtottak végre, így a gondozók remélik, hogy hamarosan szaporulat lesz a tigriseknél is – tette hozzá Gajdos László.
Gerzson, az állatparkban született törpevíziló egyenesen Brazíliába repült a fajmegőrzési program keretében, míg a Jack nevű elefántbika Csehországba, a csehországi Zlín állatkertjébe utazott családot alapítani.
Hamarosan elkészül a Jégkorszak
Az igazgató kitért arra, hogy megérkeztek az első lakók a tervek szerint májusban megnyíló Jégkorszak interaktív állatbemutatóba. A tizenhét egyedet számláló Humboldt-pingvin-kolóniát a külső medencében már nagyközönség is láthatja.
Azt mondta, a park különféle jószolgálati, vadvédelmi programok támogatásában is részt vállalt. Emellett fontos küldetésének tekinti a fogyatékossággal élő emberek segítését. Immár tizennyolcadik alkalommal egy teljes napon át ingyenes látogatást biztosított a fogyatékossággal élő személyeknek és kísérőiknek az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete által szervezett Ez a mi napunk elnevezésű esemény keretében.
Az intézmény emellett tíz kárpátaljai gyereknek juttatott el karácsonyi ajándékokat. De beteg gyerekek különleges kívánságai is teljesültek ebben az esztendőben.
A kormány által meghirdetett állatvédelmi témahéthez a park oktatócsapata is csatlakozott. Két hét alatt több mint 7300-an vettek részt az állatpark valamely edukációs programjában.
A látványosság emellett ebben az évben is megkapta a Családbarát szolgáltatóhely minősítést – mondta Gajdos László.
(Forrás: Hirado/MTI