Törökországból nem a mediterrán telelőhelyükre, hanem hozzánk repült vissza a két jeladós kis lilik! Úgy tűnik nehezen tudnak elszakadni a csodálatos Hortobágytól, mi pedig ennek nagyon örülünk!
Örömmel jelentette be a közösségi oldalán a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, hogy november 15-én megtörtént a műszaki átadás-átvétele a kis lilik fennoskandináv állományának védelmét célzó LIFE pályázat keretében elkészült élőhely rehabilitációknak.
Mint megjegyezték, a két helyszín az Akadémia és a Bivalyos volt, ahol a funkciótlan, vagy természetvédelmi szempontból negatív hatást gyakorló vízlevezető csatornákat dolgozták el, beton műtárgyakat számoltak fel, egy kilátó pontot építettek, mely a megfigyelést teszi könnyebbé, illetve vízkormányzó műtárgyakat alakítottak ki. Jelentős mennyiségű földmunkával jártak ezek a tevékenységek.
Ezután pár napon belül már láttak is kis liliket a Bivalyos tóegységben.
A faj vélhetően nyugat-szibériai állományából napjainkban is jelentős mennyiségű állat fordul elő a Hortobágy térségében, az elmúlt hetekben 50-60-as csoportok is feltűntek a vegyes vadlúd csapatokban – jegyezt meg a Park.
Ez már önmagában is igen nagy örömhír számukra, azonban az elmúlt hetekben egy újabb rendkívül érdekes eseményre világítottak rá a legújabban GPS jeladókkal ellátott kis lilikek mozgási adatai. Történt ugyanis, hogy egyrészt két jeladós madár is Törökországban töltött egy jelentős időt (ami nem megszokott), ami viszont rendkívül meglepő, hogy ezt követően nem egyből Görögországba, a tradícionális telelőhelyükre repültek tovább, hanem visszatértek hozzánk és majdnem két hetet nálunk töltöttek ismét a Hortobágyon.
Úgy tűnik nehezen tudnak elszakadni tőlünk, mi pedig ennek nagyon örülünk! – tették hozzá örömmel.
(Forrás: HNPI, Szabó Gyula Természetmegőrzési Osztály, Fotók: Tar János, Katona József)