Image default

Déri doki gyógyítgatja öreg néne őzikéjét!

Déri doki gyógyítgatja öreg néne őzikéjét! Dr. Déri János, a „madárdoki” egy őzike életét mentette most meg. 

Hortobágyon, Dr. Déri János állatorvos vezetésével a Madárkórház Alapítvány az országban egyedül álló kórházat működtet hosszú évek óta. Az intézmény az egész ország területéről beérkező, sérült, beteg, vadmadarak állatorvosi ellátását, kórházi ápolását és rehabilitációját végzi. Az évente beérkező 2500-3000 beteg közül 35-40 % visszakerül a természetbe.

De nem csak sérült szárnyasok gyógyítását végzi Déri doktor és csapata, hiszen igyekeznek minden bajba jutott, beteg állaton segíteni. Most éppen egy bajba jutott őzike történetét osztotta meg az állatbarátokkal Dr. Déri János.

Öreg néne őzikéje

„Nem a Mátra alján, hanem a bihari határ mentén, Pocsajon, a falu szélén lakik az öreg néne, aki két éve fogadta magához a sete-suta őzgidát, mely mindeddig boldogan élt a kertben, kutyával, tyúkokkal, kacsákkal, libákkal békességben. Egy nem túl szép napon az eddig barátságos kutya megharapta az őz fejét, ahogy megugrott, a lába beszorult egy vaskarám alá, és a hátulsó lába lábtő ízületén nyílt ficam keletkezett.

A bőr 12 cm-en felszakadt, és a csont kifordult. Az őz azon járt, mely szennyeződött, fertőződött, ha azonnal nem kap műtéti ellátást, amputálni kell. Gazdája egy nyolcvan éves öreg néni nem tudta elsősegélyben részesíteni, másnak az őzike nem hagyta magát megközelíteni. A debreceni speciális állatmentők aznap nem tudták szállítani, altatás nélkül nem is lehet.

Azonnal kocsiba ültem munkatársammal, és egy bő óra alatt odaértünk Pocsajra.

Altató injekció az ólban a combjába, majd mosás, fertőtlenítés, antibiotikum, sínbe rakás, lepedőbe göngyölés és a Duster hátsó ülésén munkatársunk vigyázott rá útközben. Ha mozdult, kapott még egy kis altatót, mert mintegy fél óra a hatása, az út pedig 100 km. Hortobágyon még egy adag, mely már kockázatos volt, mert kérődzők hosszú altatás során felfúvódhatnak, de szükséges, mert azonnal meg kellett operálni. Mosás, fertőtlenítés, antibiotikumos lemosás még egyszer, csak jobban, szalagok, ízületi tok és bőr varrása után sínezés. Egy folyosót almoztunk be neki, a redőnyös falú kórtermeket összetörte volna, ha nekiugrik.

Nem ugrál, de áll, járkál, eszik, iszik, és a gazdái másnaponta látogatják.

Öreg néne simogatja, becézgeti, szeretgeti, két hét múlva hazaviszi.” – írta  a Madárdoki.

A Hortobágyi Madárkórház

A Hortobágyi Madárkórház Magyarország egyik meghatározó intézménye a vadmadarak védelme és rehabilitációja terén. Az 1975-ben alapított kórház a Hortobágy Nemzeti Park területén található, ahol a madarakat az egész országból és a környező régiókból szállítják be sérülésekkel vagy betegségekkel.

Az intézmény célja, hogy a megmentett madarakat gondosan ápolja, gyógyítsa és rehabilitálja, majd visszahelyezze őket a természetbe. Az állatorvosok, ornitológusok és szakértő gondozók közreműködésével a kórház számos ellátást nyújt, beleértve a sebészeti beavatkozásokat, gyógyszeres kezeléseket és speciális táplálkozási programokat.

A madárkórház nagy hangsúlyt fektet a betegségek megelőzésére és a fenntartható madárvédelemre. Rendszeresen szerveznek oktatási programokat, ahol a látogatók megismerhetik a helyi és vándormadarak életét, és információkat kapnak a madarak védelméről és a természet megőrzéséről.

A Hortobágyi Madárkórház értékes szerepet játszik a biodiverzitás megőrzésében és a természeti kincsek védelmében. Munkájukkal hozzájárulnak a vadmadárfajok fenntarthatóságához és a madarak természetes élőhelyeinek megőrzéséhez. Az intézmény elkötelezett a madarak védelme és a közösség oktatása iránt, és fontos szerepet tölt be a magyarországi vadmadárpopuláció fenntarthatóságában.

(Forrás és fotó: Hortobágyi Madárkórház)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Apró sünik életéért szoríthatunk a Hortobágyi Madárkórházban

Erik

Rekordot döntöttek Hortobágyon: 40 gólyát engedtek szabadon

Marci

Ilyen imádnivalóak a Hortobágyi Madárkórházban cseperedő gólyafiókák!

Erik