Nyolcadik születésnapját ünnepli Dolly, a hős vakvezető, aki sikeresen felépült gerincműtétjéből!
Most ünnepli 8. születésnapját Dolly, aki hősiesen felépült a gerincműtétje után – osztotta meg örömmel a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány.
Mint írták, a vakvezető kutyus ereje teljében van, nagyon vidám. Már akkor is menni akart a gazdájával, Kobliné Sáfrány Írisszel, amikor még nem lehetett, és amióta újra együtt közlekedhetnek, száz százalékig bizonyítani akarja, hogy mellette a helye.
Írisz így köszöntötte szeretett kutyáját: “Ma 8 éves az én Dolly-m. Nagy utat járt be, szó szerint, mert az ország több városában is lakott. Erős és nagyon okos, szeretni való kutya. Hálás és büszke vagyok rá, hogy ő az én kutyám, és a segítőm lehet. Nehéz és fájdalmas éven van túl, de nem adja fel. Remélem még sokáig együtt leszünk. Ma különösen jó a kedve, nagyon boldog, és kiegyensúlyozott. Egész nap kint akart lenni, napozni, sétáltunk jó nagyot, jött és zsebelte a sok simit, és szeretetet. Még sok boldog évet kívánok neked kiskutyám!”
Mi is nagyon büszkék vagyunk rád, Dolly! Isten éltessen nagyon sokáig! – jegyezte meg a Baráthegyi.
(Forrás: Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány)