Image default

Laborban növesztett hússal készült kutyatáp került forgalomba Nagy-Britanniában

Laboratóriumban növesztett csirkehússal készült kutyatáp került forgalomba az Egyesült Királyságban – írta a The Guardian című brit napilap csütörtökön.

A Chick Bites nevű jutalomfalatot növényi alapanyagokból és laborban készült húsból állítják elő, amelyet sejtek tenyésztésével állítanak elő, így elkészítéséhez nem szükséges állatok levágása.

A gyártó szerint a csirkehúst egyetlen csirketojásból vett sejtmintából növesztették, melyből állításuk szerint annyi húst lehet előállítani, hogy „örökre” elegendő lenne a háziállatoknak. Véleményük szerint a mesterségesen előállított hús „ugyanolyan ízletes és tápláló, mint a hagyományos csirkemell”, és tartalmazza a háziállatok egészségéhez szükséges aminosavakat, zsírsavakat, ásványi anyagokat és vitaminokat.

Júliusban az Egyesült Királyság lett az első európai ország, amely támogatta a háziállatok számára készült eledelekben a laborban növesztett hús felhasználását a Meatly cég számára, melyet a brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (Defra) és az Állat- és Növényegészségügyi Hivatal (APHA) is jóváhagyott.

„Két évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy ez egy elérhetetlen cél. Most viszont megtörtént. Óriási lépést tettünk előre egy olyan piac felé, amely egészséges, fenntartható és kedves a bolygónkhoz és más állatokhoz” – jelentette ki Owen Ensor, a kutyatápot gyártó Meatly alapító vezérigazgatója.

A jutalomfalatot forgalmazó Pets at Home üzletlánc igazgatója szerint pedig „ez az innováció jelentősen csökkentheti a kutyaeledelek környezeti hatását, és alapvető változást hozhat az iparágban.”

Magyar Állatvédelem, forrás: MTI

KAPCSOLÓDÓ

Laborban növesztett fák szoríthatják vissza a bútoripar számlájára írható erdőírtást

magyarallatvedo

Valóban környezetbarát választás az organikus hús?

magyarallatvedo

Hatalmas mennyiségű kutyatáppal jelent meg Jákob Zoli egy hazai menhelyen

Eszti_mav