Image default

Ezernél is több invazív vörös mocsárrákot fogtak ki horgászok a Barát-patak egyik csatornájában!

Ezernél is több invazív vörös mocsárrákot fogtak ki horgászok a Barát-patak egyik csatornájában!

Invazív rákok gyérítésében vett részt a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége a napokban. Mint kiemelték közösségi oldalukon, Szövetségük is képviselte magát a Fiatal Entomológusok Klubja által megrendezett budapesti vörös mocsárrák gyérítési akción.

Az eseményre múlt hét szombaton került sor, a helyszín pedig a III. kerületi Barát-patakba befolyó egyik csatorna volt.

A lelkes önkéntesek több, mint 1000 darab idegenhonos, invazív ráktól szabadították meg az élővizet.

A kutatók minden egyedet lemértek, és mintákat gyűjtöttek a rák pestis vizsgálatához. A kivett rákokat megsemmisítették és egy teknősmentő alapítvány számára ajánlották fel takarmányozási célra.

Remélik sok hasonló kezdeményezés lesz a jövőben – tették hozzá.

Folyóvízben is feltűnt a komoly károkozó vörös mocsárrák!

Baja környékén láttak már  néhány egyedet a Sugovicában. Elszaporodása komoly ökológiai károkat okozhat.

Balatonban már október végén felütötte fejét az ökoszisztémára különösen veszélyes, invazív faj. Sajnálatos módon már élővízben is tapasztalták néhány egyed jelenlétét, erről számolt be a BAON hírportálja nemrég.

„Ez az invazív faj nemcsak a vízi növény- és állatvilágot pusztítja el szó szerint az aljzat kavicsáig, hanem meggyengíti a töltéseket, és felszabadítja a talajba lerakódott mérgeket. A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) a magyar vizek egyik legnagyobb ökológiai fenyegetése. Már a Sugovicán is láttam néhány példányt.” – kezdték vészjóslóan.

Eredetileg Észak-Amerikából származó, rendkívül agresszív és alkalmazkodóképes faj.

Akvaristák által került be Európába, ahol gyorsan elterjedt a természetes vizekben is.

Ez az idegenhonos faj veszélyt jelent az őshonos élőlényekre, mivel versenyez velük a táplálékért és az élőtérért, valamint hordozhat olyan betegségeket, amelyekre az őshonos fajok fogékonyak. A vörös mocsárrák továbbá károsíthatja a vízi növényzetet és az infrastruktúrát is, például az árvízvédelmi töltéseket.

Több kontinensen is felborította már az ökoszisztémát

Európa

Spanyolország: A spanyolországi Ebro folyó deltájában a vörös mocsárrák jelentősen hozzájárult a helyi halfajok populációinak csökkenéséhez, valamint a vízi növényzet pusztulásához.

Olaszország: Az olaszországi Po folyó vízrendszerében a rákok károsítják a rizsföldeket és az öntözőrendszereket, valamint versenyeznek a helyi halfajokkal az élelemért.

Észak-Amerika

  • Kalifornia: Az Egyesült Államokban, Kaliforniában a vörös mocsárrák számos vízi élőhelyen terjedt el, károsítva a helyi növény- és állatvilágot.
  • Louisiana: A Louisiana állambeli mocsarakban a rákok hozzájárulnak a partvonal eróziójához, valamint a mocsarak fokozatos eltűnéséhez.

Baja környékén már láttak néhány példányt

„Koch Zoltán, a Bajai Sporthorgász Egyesület elnöke szerint Baja környékén szerencsére még nem jellemző a vörös mocsárrák jelenléte. A Sugovicán már láttak néhány példányt, de ezek összetéveszthetők a kecskerákkal, amely szintén invazív faj. – A vörös mocsárrák mindenféleképpen hátrányosan hat az őshonos állatok életterére. Talajformáló tevékenysége miatt rengeteg állatfaj élettere csökken, és rontja a fennmaradási esélyeiket – magyarázta Koch Zoltán. Ehető, de nem ártalmatlan A vörös mocsárrák akár 10-15 centiméteresre is megnő. – Meg is kóstolnám, de ez a faj a gyorsabb folyású patakokban érzi igazán jól magát, ahonnan származik. Kétségtelen ugyanakkor, hogy alkalmazkodik, és könnyen elterjedhet” – tette hozzá a szakember. „ – írja a BAON hírportálja.

A szakember szerint viszont ennél nagyobb fenyegetést a busák tömeges elszaporodása jelent. Ez különösen tapasztalható ilyenkor télen, mikor hatalmas rajokba verődnek a folyók bizonyos területein.

A planktonevő invazív halfaj elterjedéséről és az ezzek járó ökológiai károkozásokról ezzel foglalkozó cikksorozatunkban olvashatsz bővebben.

(Forrás: BAON, Fotók: BAON, Balaton.hu, Szendőfi Balázs,  Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

El sem hinnénk mekkora károkat okozhat a Balatonban egy új betolakodó rák!

Erik

A Balaton után már a Dunában is pusztít a vörös mocsárrák!

Erik