Több mint 65 millió nyilvánosan elérhető fotóból képezte ki a Google a SpeciesNet nevű, állatok felismerésére kihegyezett mesterséges intelligenciát, amit mostantól bárki használhat.
Nyílt forráskódúvá, avagy bárki számára szabadon hozzáférhetővé tette a SpeciesNet nevű mesterségesintelligencia-modelljét a Google – írja a TechCrunch-ra hivatkozva a hvg.hu. Az eszközt kimondottan fotócsapdákhoz fejlesztették, hogy a képek elemzésével azonosítani lehessen az állatfajokat.
Mint a portál kifejti, az ilyen típusú csapdákat szerte a világban alkalmazzák. Ezekben infravörös érzékelővel összekapcsolt digitális kamerák vannak, amelyek a vadon élő állatok megfigyelését szolgálják. Ugyanakkor elképesztő mennyiségű adatot generálnak, ezek átvizsgálása pedig akár hetekbe is telhet.
Hogy ezen segítsen, a Google csaknem hat évvel ezelőtt elindította a Wildlife Insights nevű kezdeményezését, mely egy olyan platformot takar, ahol a kutatók megoszthatják, azonosíthatják, vagy kielemezhetik a vadon élő állatokról készült felvételeket. Így, együttműködve, felgyorsíthatják a fotócsapdák adatainak feldolgozását.
A platform egyik fontos elemzőeszköze a SpeciesNet, mely a Google elmondása szerint 65 millió, nyilvánosan hozzáférhető képen tanítottak be. A rendszer több mint 2000 címkébe tudja besorolni az állatokat – legyenek azok emlősök, madarak stb. (De az állatok mellett akár a járműveket is felismerheti.)
A cég a kapcsolódó bejelentésében megjegyzi: az MI-modell eszközfejlesztők, kutatók és biológiával foglalkozó startupok számára teszi lehetővé a biológiai sokféleség monitorozását. A nyílt forráskódúvá tett modell a GitHubon érhető el, méghozzá az Apache 2.0 licenc alatt, tehát gyakorlatilag korlátok nélkül használható kereskedelmi célokra is.
Magyar Állatvédelem, forrás: hvg.hu