– Háromszázezer példányban készítettük el az Állatbarát Hős útlevelet, amelyet az állatvédelmi témahéten részt vevő gyerekek kezébe juttatunk el – mondta Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos a Magyar Nemzetnek.
Idén rekordszámú részvétel mellett szervezték meg a rendezvényt, a program célja, hogy egy olyan generáció nőjön fel, amelynek az állatvédelem már a fogalom. Az állatvédelmi témahét igazi sikertörténet: Európa legnagyobb állatvédelmi oktatási programjává nőtte ki magát a 360 ezer résztvevővel.
– Európában a legnagyobb állatvédelmi oktatási programmá nőtte ki magát az állatvédelmi témahét, más országban nincs ehhez hasonló program és talán erre lehetünk a legbüszkébbek.
Százezer diákkal indultunk, most már 360 ezer fölött jár a programban résztvevők száma
– mondta a Magyar Nemzetnek Ovádi Péter, hozzátette: három évvel ezelőtt indították el az edukációs programot az volt a cél, hogy a gyerekre fókuszáljanak, mert ők a jövő állattartói.
– A mostani felnőtt generációk nem kapták meg az állatvédelemmel kapcsolatos oktatást, és ez nagyon hiányzik a társadalomból. Mi azt szeretnénk, hogy egy olyan generáció nőjön fel, amelynek az állatvédelem már fogalom. Természetesen ilyenkor a gyermekektől kell ezt indítanunk, és
azért is hoztuk létre az állatvédelmi témahetet, hogy az óvodákba, iskolákba és középiskolákba is elvigyük az állatvédelem hírét, és azt is elmondjuk, mennyire fontos az, hogy az állatvédelemmel és a felelős állattartással foglalkozzunk
– idézte fel Ovádi Péter. A kormánybiztos külön köszönetet mondott a pedagógusoknak, mert ők az első évtől a program szövetségesei, akik viszik ennek a programnak a hírét.
– A program lezárultával megkérdezzük, hogy min kellene változtatni, vagy mi az, amit esetleg ők hiányoltak ebből a programból. Az állatvédelmi témahét úgy működik, hogy
mi adunk egy alapvázat, és azt bővítik ki, vagy teljes egészében azt oktatják a pedagógusok.
Ebből is látszik, hogy a társadalom az állatvédelem mellett van, hiszen ezt a hetet nemcsak a diákok, nemcsak a pedagógusok várják, hanem a szülők is – hangsúlyozta a kormánybiztos. Hozzátette: a diákok is tudják edukálni a felnőtteket, például amikor otthon a gyerekek megkérdezik, hogy a társállatban van-e chip vagy az ivartalanítás fontosságáról beszélgetnek a felnőttekkel.
A teljes interjú IDE KATTINTVA olvasható.


