Image default

Nyílt napot tartanak a miskolci menhelyen

Február 7-én 10.00 és 14.00 óra között a Miskolci Állategészségügyi Telep megnyitja kapuit minden érdeklődő előtt. A nyílt nap során a látogatók megsimogathatják az állatokat és akár örökbefogadást is indíthatnak.

Már a 245. alkalommal nyitja meg kapuit a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol ismét találkozhatnak a szeretetre vágyó négylábúakkal.

A nyílt nap szívet melengető program: az érdeklődők sétálhatnak a telep védenceivel, megsimogathatják őket, és átadhatják nekik azt a figyelmet és törődést, amely számukra a legnagyobb ajándék. Egy rövid séta vagy néhány perc közös játék hatalmas élményt jelent mind az állatok, mind a látogatók számára.

A rendezvény egyúttal lehetőséget kínál arra is, hogy aki szeretné, elindíthassa az örökbefogadás folyamatát, és hosszú távon felelős gazdává válhasson.

A telep munkatársai örömmel fogadnak minden adományt: régi törölközőt, rongyot, edényt, fagyasztott húst, rizst, játékot, nyakörvet vagy bármely más eszközt, amely megkönnyíti a kutyák és macskák mindennapjait.

A nyílt napok évek óta erősítik a kapcsolatot a város lakói és a telep között, és hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több állat életében fordulhasson jobbra a sors – írta meg a boon.hu.

A gazdára váró állatok fotói és adatai elérhetők a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. honlapján, valamint a Miskolci Állategészségügyi Telep Facebook-oldalán – tette közzé a Miskolci Városgazda.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

225 kilométert gyalogolt, hogy biztonságba helyezze kutyáját az ukrán férfi – I. rész

magyarallatvedo

Szívszorító, amint 15 hónap kóborlás után találkozik a gazdijával a magyar kutya – VIDEÓ

Marci

„Azt szeretném, hogy kinyíljon, hogy egy boldog Rozi legyen, hogy megtanuljon játszani” – Interjú Láczfalvi Kingával, Rozi örökbefogadójával

Eszti_mav