Image default

A nyuszi nem játék!

Csaknem négy évtizedes hagyomány, hogy a húsvétot megelőző napokban az Állatkert arra hívja fel a figyelmet, lehetőleg senki ne vásároljon élő nyulat alkalmi lelkesedésből. Csak alapos mérlegelés után, a nyúl biológiai igényeinek ismeretében, és akkor szabad nyúltartásba kezdeni, ha a gazdi tartósan, akár 8-10 évig is tudja az állat gondját viselni a jó gazda gondosságával. A felelős állattartás nem válaszható, hanem jogszabály írja elő minden állattartó számára.

Ahogy az 1990-es évek legeleje óta minden esztendőben, a Fővárosi Állat- és Növénykert 2026 húsvétjának közeledtével is igyekszik időben felhívni a figyelmet a felelős állattartásra. Ezt persze az év más időszakaiban is megteszik, de a húsvét közeledtével még hangsúlyosabban hozzák szóba a felelős állattartás kérdését, hiszen ilyenkor gyakran előfordul, hogy a családok – elsősorban persze a gyerekek kedvéért – nyuszit vásárolnak házikedvencként.

Úgy szeressük az állatot, hogy neki is jó legyen!

A kedvtelési célú állattartással persze nincs semmi baj, feltéve, hogy felelős állattartásról van szó. Az Állatkert fontosnak tartja azonban, hogy senki ne keverje össze az állatszeretetet annak a helyzetnek a szeretetével, ha a magunkénak mondhatunk egy-egy cuki, aranyos házikedvencet! Utóbbi ugyanis önmagában még nem jelenti azt feltétlenül, hogy ez az állatnak is jó lesz. A valódi állatszeretet az ember állati társaság iránti igénye helyett abból indul ki, hogy mi a jó az állatnak, és

előfordulhatnak olyan körülmények és élethelyzetek, amikor az az állatbarát lépés, ha inkább nem tartunk házikedvencet, bármennyire is szeretnénk.

Az Állatkert különösen nem tanácsolja, hogy valaki húsvéti alkalmi lelkesedésből vásároljon nyulat, vagy bármilyen más állatot. Hiszen mielőtt az ember állattartásba fog, alaposan és őszintén mérlegelnie kell, hogy tudja-e vállalni az állattartással járó életmódváltozást, tud-e felelősen gondoskodni az állatról, illetve azt is át kell gondolni, hogy ki viseli az állat gondját, ha a család például nyaralni megy.

Ha úgy tűnik, hogy ezek a dolgok mind megoldhatók, jön a következő lépés, az alapos tájékozódás a kiszemelt állat igényeiről. Ma már szinte minden házikedvencről bőséges szakirodalom áll a gazdik rendelkezésére magyar nyelven is, internetes felületeken, közösségi médiumokban is lehet információkhoz jutni tapasztalt állattartóktól. Az állat beszerzésének ideje tehát – legyen az nyúl vagy más társállat – csak akkor jön el, amikor

a leendő gazdi mindent előkészített ahhoz, hogy az állatról annak biológiai sajátosságait és igényeit ismerve gondoskodjon.

Nyilvánvaló, hogy a fenti mérlegelési és felkészülési folyamat nem tud megtörténni, ha valaki ajándékba, meglepetésként kapja az állatot. Ezért sem szerencsés, ha valakit váratlanul lepnek meg valamilyen házikedvenccel.

Nem választható, hanem kötelező!

A felelős állattartás nem választás kérdése, hanem minden állattartó kötelessége! Az Állatvédelmi törvény (1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről) úgy rendelkezik, hogy az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának, élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételekről gondoskodni.

A törvény a „jó gazda gondosságának” fogalmát is pontosan meghatározza:

az az emberi tevékenység, amely arra irányul, hogy az állat számára olyan életkörülményeket biztosítson, amely az annak fajára, fajtájára és nemére, korára jellemző fizikai, élettani, tenyésztési és etológiai sajátosságainak, egészségi állapotának megfelel, tartási, takarmányozási igényeit kielégíti (elhelyezés, táplálás, gyógykezelés, tisztán tartás, nyugalom, gondozás, kiképzés, nevelés, felügyelet).

Tanácsok nyúltartóknak

A nyulak védelme iránt elkötelezett szervezetek közül többen azzal is igyekeznek előmozdítani a kedvtelésből tartott nyulak jóllétét, hogy nyúltartási tanácsokat tesznek közzé. A Budapest Állatkert hivatalos weboldalán is évek óta folyamatosan elérhető egy összefoglaló, de más állatvédő szervezetek internetes felületein is elérhetők ilyen tartalmak.

Sőt a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány még ezen a héten bemutatja a Gazdijogsi program részeként elinduló Nyuszijogsi kezdeményezést is, amelynek szintén az a célja, hogy szakszerű állattartási információval segítse a nyúltartókat, hogy megfelelően gondoskodhassanak kedvenceikről.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Ennél cukibb ma már nem lesz: így mókáznak a pandák a hóban – Videóval

magyarallatvedo

Három színpompás karolinai réce érkezett Debrecenbe

Marci

„Népszámlálás” az Állatkertben

Viki