Még ma is rengeteg kutya tölti az életét egy rövid lánc végén, elszigetelten, mozgás és valódi emberi kapcsolat nélkül. Sok helyen ezt természetesnek tekintik, pedig a tartós láncon tartás az egyik legsúlyosabb és legkárosabb állattartási forma.
Egy kutya számára a világ megismerése, a mozgás, a szociális kapcsolatok és az ingerek nem luxust jelentenek, hanem alapvető szükségleteket. Egy láncra kötött állat azonban ezekből szinte semmit nem tapasztalhat meg. Nem tud szabadon mozogni, nem tudja felfedezni a környezetét, gyakran még arra sincs lehetősége, hogy megfelelő kapcsolatot alakítson ki az emberekkel vagy más állatokkal. Az élete néhány négyzetméterre szűkül.
Az ilyen körülmények nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is súlyos károkat okoznak. A tartós mozgáshiány miatt izomsorvadás alakulhat ki, a lánc pedig sérüléseket, sebeket, nyaki problémákat és bőrkárosodást okozhat. Sok kutya állandó fájdalomban él anélkül, hogy bárki észrevenné vagy segítene rajta.
A lelki következmények legalább ennyire drámaiak. Az állandó elszigeteltség, az ingerszegény környezet és a szabadság teljes hiánya hosszú távon megtöri az állatot. Egyes kutyák szorongóvá és agresszívvá válnak, mások teljes apátiába süllyednek. Sokszor éppen azok az állatok reagálnak kiszámíthatatlanul, amelyek egész életükben láncon éltek, emberi figyelem és megfelelő szocializáció nélkül.
Sokan még mindig úgy gondolják, hogy a lánc biztonságos megoldás, különösen „őrző-védő” célra. A valóság azonban ennek az ellenkezője. Egy frusztrált, stresszes és folyamatosan korlátozott kutya sokkal veszélyesebb lehet, mint egy megfelelően tartott, kiegyensúlyozott állat.
A kutya társas lény. Kapcsolódni akar, mozogni akar, része akar lenni az ember életének. A felelős állattartás nem merül ki abban, hogy ételt és vizet teszünk elé. Biztonságot, törődést és méltó életkörülményeket is jelent.
A lánc nem nevelési eszköz. Nem megoldás. Egy érző élőlény számára a szabadság teljes megvonását jelenti.