Két gorillakölyök, négy csimpánz és számos más vadállat került elő egy nigériai rajtaütés során. A hatóságok összesen 48 állatot mentettek ki a feltételezett csempészektől, akik a gyanú szerint még az intézkedő tisztviselőket is megpróbálták megvesztegetni.
A nigériai vámhatóság munkatársai augusztus 25-én este, egy előzetes információ alapján állították meg a feltételezett állatcsempészeket a Kano és Daura közötti úton. A művelet során három embert őrizetbe vettek. A hatóság közlése szerint a gyanúsítottak többször is kenőpénzt ajánlottak az intézkedő tisztviselőknek, akik ezt visszautasították – írja a World Animal News.
A rajtaütés során összesen 48 vadállatot és madarat találtak.
A két gorillakölyök és a négy csimpánz mellett négy karakál, hét huszármajom, két galágó, egy méhészborz, két albínó aligátor, egy cibetmacska, valamint több madár is előkerült. Az állatokat a nigériai vámhatóság vadon élő állatokkal foglalkozó különleges egységéhez szállították, miközben az ügyben tovább folyik a nyomozás.
Az eset azért is súlyos, mert a gorillák és a csimpánzok a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó CITES-egyezmény legszigorúbb védelme alatt állnak. A nemzetközi egyezmény I. függelékében olyan fajok szerepelnek, amelyeket a kihalás veszélye fenyeget, ezért kereskedelmük csak kivételes esetekben engedélyezhető.
Magyar Állatvédelem

