A kutyák nem egyszerűen „programozottan” engedelmeskednek, amikor például parancsra otthagyják az előttük lévő falatot. Magyar kutatók szerint ilyenkor olyan agyi folyamatok figyelhetők meg náluk, amelyek meglepően hasonlítanak az emberi önkontroll működéséhez.
Az ELTE Etológia Tanszék és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatói azt vizsgálták, mi történik a kutyák agyában, amikor tudatosan vissza kell fogniuk magukat. A kísérletben 14 családi kutya vett részt.
Az állatoknak többek között ellen kellett állniuk a nekik kínált ételnek vagy játéknak, miközben EEG-vel mérték az agyműködésüket.

Az eredmények szerint ezekben a helyzetekben megnőtt az agy elülső részén mérhető úgynevezett théta aktivitás. Hasonló jelenséget embereknél is megfigyeltek már olyan helyzetekben, amikor önuralomra van szükség. Ez arra utal, hogy a kutyák viselkedésének visszafogása nem pusztán automatikus reakció, hanem az emberi önkontrollhoz bizonyos szempontból hasonló idegrendszeri folyamat állhat mögötte.
A felfedezés azért is fontos, mert a kutyák segítségével később az emberi viselkedés és egyes idegrendszeri folyamatok is jobban megérthetők. A kutatók többek között olyan jelenségek vizsgálatában látják ennek lehetőségét, mint az ADHD vagy a testsúly szabályozása. A mostani eredmények egyúttal azt is megmutatták, hogy a viszonylag egyszerű és könnyen alkalmazható EEG-méréssel a jövőben részletesebben vizsgálható a kutyák mentális működése.
Magyar Állatvédelem

