Sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett Jegenye
Kurucsai Szabolcs és Jegenye sikeres közlekedésbiztonsági vizsgát tett Szegeden – számolt be róla örömmel közösségi oldalán a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány.

Mint írták, a vizsgaútvonal Szabolcs lakóhelyétől a munkahelyéig vezetett, építkezésekkel, ugató kutyákkal és forgalmas átkelésekkel színezve. Szabolcs egyéves ikergyermekei mellett aktív életet él, nap mint nap sok a teendője. Ebben nagy segítségére van a vakvezető kutyája, aki nemcsak biztonságot, hanem nagyobb szabadságot is ad neki.
Jegenye kiképzője, Nyíriné Kovács Mária szerint a páros hamar egymásra hangolódott és érzik egymás mozdulatait: „Jegenye olyan kutya, aki szeret hatékonyan és gyorsan megoldani mindent. Hasonlóak Szabival.”
Szabolcsnak nem ő az első vakvezető kutyája. Elvis hosszú éveken át volt a társa, és még időskorában is örömmel dolgozott mellette. Ma már nyugdíjas, de továbbra is a család része.
„Elvis az a fajta kutya, aki nem bír a fenekén maradni. Ez éltette, ő ezért dolgozott időskoráig” – mondta Szabolcs, majd azt is elárulta, hogy Jegenye már Elvis néhány szokását is átvette.
A felkészülés két hónapig tartott, de Szabolcs szerint ez még csak a kezdet: „Még tudom, hogy sokat kell csiszolódnunk, de az a tervem, hogy Jegenyével is mindenhova eljussunk. Ha pedig van egy jó, stabil kutyád, és elég magabiztos vagy, akkor a vizsgát jól meg lehet ugrani.”
Gratulálunk Szabolcsnak és Jegenyének a sikeres vizsgához! Sok boldog együtt töltött éveket kívánunk!- tette hozzá az Alapítvány.
A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány
Az Alapítvány 2006-ban alakult. Fő tevékenységük a vakvezető kutyák kiképzése és látássérült gazdákhoz juttatása. Már az első évben egy vakvezető kutyát képeztek ki és adtak át gazdájának. Ez a szám évről évre folyamatosan nőtt, annak ellenére, hogy időközben megszűnt az állami támogatásuk.
Magyarországon a látássérült emberek alig 1%-át segíti vakvezető kutya, pedig a vakoknak és gyengén látóknak nagyobb segítséget jelentenek a mindennapokban, mint bármelyik élettelen segédeszköz. Szakmai munkájuk sikerének záloga az önkéntes támogatóik segítsége!
Eddigi egyik legjelentősebb szakmai sikerük Rumi kiképzése, aki világhírt szerzett Alapítványuknak. Ő volt a világ első és még mindig egyetlen olyan vakvezető kutyája, amelyik munkája során gazdája közelgő epilepsziás rohamait is időben jelezni tudta.
2014-óta az Európai Vakvezető Kutya Iskolák Szövetségének tagjaként lehetőségük nyílt a magyar vakvezető kutya képzés képviseletére az Európai Unióban is.
Egy 3 éves akkreditációs folyamat eredményeként 2016-ban felvételt nyertek az angliai székhelyű Vakvezető Kutya Iskolák Világszövetségébe. A teljes jogú tagság elnyeréséhez olyan szigorú szakmai követelményeknek kellett megfelelni, ami eddig a világon kevesebb, mint 100 vakvezető kutya iskolának sikerült. A teljes jogú tagság elérése nem csupán hatalmas szakmai elismerés, hanem egyúttal egy óriási lehetőség is arra, hogy szakmai és tudományos munkákban a világ legjobb kiképzőszervezeteivel működjenek partnerként együtt.
Magán adományokból 2016 óta átlagosan, évente 15 vakvezető kutyát adtak át ingyen látássérült gazdáknak.
(Forrás: Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány)
Magyar Állatvédelem


