Jelentősen szigoríthatják a lakossági tűzijátékok értékesítését és használatát Nagy-Britanniában. A kormány a hangos pirotechnikai eszközök korlátozását tervezi, miután állatvédő szervezetek, állatorvosok és gazdálkodók is egyre határozottabban követelik a változtatást. A cél elsősorban a háziállatokat, a vadon élő állatokat és a haszonállatokat érő stressz, sérülések és elhullások megelőzése.
A brit kormány által társadalmi egyeztetésre bocsátott javaslat szerint a lakossági forgalomban kapható tűzijátékok megengedett zajszintjét 120-ról 110 decibelre csökkentenék, a különösen hangos eszközöket pedig kizárólag hivatásos pirotechnikusok használhatnák.
A teljes lakossági tilalmat egyelőre elvetették, ugyanakkor a korlátozások támogatottsága jelentős. Ahogyan azt a Magyar Állatvédelem már megírta, két parlamenti petíció egyenként több mint 180 ezer aláírást gyűjtött össze, az RSPCA brit állatvédő szervezet felhívására pedig több mint 51 ezren vettek részt a társadalmi egyeztetésben.
Az állatorvosok szerint a tűzijátékok nemcsak pillanatnyi rémületet, hanem tartós szorongást és súlyos sérüléseket is okozhatnak az állatoknak.
Az elmúlt években több, tűzijátékokkal összefüggésbe hozott állatpusztulásról is beszámoltak, köztük egy edinburgh-i állatkertben élő vöröspanda-kölyök haláláról.
A szigorítást a brit gazdálkodók érdekképviselete, a National Farmers’ Union is támogatja, amely az állatjóléti kockázatok mellett a tűzveszélyre is figyelmeztetett. A tűzijátékok használatának korlátozása ugyanakkor Európa más országaiban is napirenden van. Hollandiában augusztusban életbe lépett a legtöbb lakossági tűzijátékra vonatkozó országos tilalom, Csehország szintén szigorított, Svájcban pedig november 29-én népszavazáson döntenek a hangos tűzijátékok betiltásáról. Németországban már jelenleg is korlátozott az értékesítés és a használat időszaka, de egyre többen sürgetnek további szigorításokat.
A brit kormány a társadalmi egyeztetés eredményeinek feldolgozása után készíti elő a jogszabály-módosításokat, melyek hatálybalépését hat hónapos átmeneti időszak követné. Az állatvédelmi szervezetek nem elégedettek, ők a zajszint további, 90 decibelre történő csökkentését szorgalmazzák.
Magyar Állatvédelem, forrás: The Guardian


