Image default

Indul a hónap menhelye kampány

Dr. Fülöp Erik független országgyűlési képviselővel közös figyelemfelkeltő, örökbefogadást népszerűsítő programot indítuk. A hónap menhelye kampány keretében négy héten keresztül egy menhelyet és annak gazdára váró állatait mutatjuk be a közösségi médiában és honlapunkon.

A kampány célja kettős: egyrészről bízunk abban, hogy sok örökbefogadásra váró állatnak találhatjuk meg az álomgazdiját, másrészről nem titkolt célunk az is, hogy a programmal segítsük az állatvédő szervezetek működését, elismertségük fokozását. Szeretnénk bemutatni az emberfeletti munkájukat, a küzdelmeiket, a jövőképüket, álmaikat is.

Hamarosan közzé tesszük, hogy mely szervezet lesz a hónap menhelye szeptemberben, a következő hónapokra pedig várjuk az ajánlásokat. Bízunk abban, hogy a program sikeres lesz és hónapról hónapra sok kisállat életét tudjuk majd megváltoztatni általa.

magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Fontos: ne etessük a vízimadarakat, mert megbetegíthetjük őket!

Marci

Két új baráttal, egy kecskével és egy másik kutyával tért haza az elcsatangolt kutyus

Marci

Örökbe fogadta, majd legóból épített a végtaghiányos kutyusnak egy kerekeskocsit – VIDEÓVAL

magyarallatvedo