Image default

Békéscsaba belvárosában él Sanyi, a kakas – VIDEÓVAL

Új látványossága van Békéscsaba belvárosának, Sanyi a kakas, számolt be róla az RTL Klub Fókusz című műsora. A baromfi több, mint fél éve éli vidám életét egy lakótelep melletti parkban, ahol azóta már családot is alapított.

Sándort valóságos háziállatként kezelik a helyiek, és gondoskodnak róla, hogy mindig legyen mit ennie, innia. Sőt, már egy létrát is csináltak neki, hogy könnyebben felmásszon kedvenc pihenőhelyére, a fára. Ennek oka, hogy Sanyi egy japán-magyar keverék, ez a fajta pedig fán szeret leginkább élni, főleg aludni.

A kakas a közeli piacról szökött meg még tavaly karácsony környékén, mikor el akarták adni. Korábbi gazdái többször is próbálták már befogni, de mindig hősiesen elmenekült. Idő közben egy másik kis kakas és egy tyúk is csatlakozott hozzá, nem tudni honnan. A helyiek remélik, hogy senki nem fogja ellopni őket.

 

magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

Több generáció kedvencei: közel 40 éve élnek Budapesten a legendás gorillák

magyarallatvedo

Évekig nem láttak vizet ezek a kacsák, az állatvédők segítettek – VIDEÓVAL

magyarallatvedo

Oktáv, Száva és Unka: mind a hárman vakvezetők, és kiköpött hasonmások

Marci