Image default

Illegális állatkertet zártak be Érden

Az Érdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki engedély nélkül, a hatóság tiltása ellenére magánállatkertet tartott fenn.

A vádirat szerint az elkövető korábban engedély nélkül kialakított és a nagyközöség számára megnyitott Érden egy magánállatkertet, amelyben oroszlánokat, pumákat, tarajos sült, sarki rókákat és egyéb állatokat tartott. Ezek közül több is veszélyes, különösen veszélyes és természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok közé tartozott – olvasható a pest megyei ügyészség honlapján.

2017-ben ellenőrzést tartottak az ingatlanon, majd a szükséges engedélyek hiánya miatt azt bezáratták. Emellett az illetékes hivatal még ugyanebben az évben az oroszlánokat, pumákat, tarajos sülöket el is kobozta.

Ezután az elkövető 2018-ban „állatsimogató” kialakítása érdekében kért és kapott is állásfoglalást a szakhatóságtól. Abban leírták, hogy ahhoz milyen okiratokra van szüksége és arra is, hogy oda veszélyes állat nem helyezhető el.

Ezt követően a férfi 2018. áprilisában – továbbra is engedély nélkül, illetve a korábbi hatósági tiltás ellenére – ismét megnyitotta az állatkertet, ahol még ugyanebben a hónapban hatósági ellenőrzést is tartottak. Az ellenőrzés során ismét több oroszlánt, tarajos sült, sarkirókát és más fajta állatokat találtak.

Ezen túl 2019-ben, részben természetes szaporulat eredményeként, részben vásárlással további 7 oroszlán került a területre. Az elkövető a szükséges szakhatósági engedélyekkel nem rendelkezett sem az állatok tartására sem azoknak a nagyközönség részére történő bemutatására. Az ügyben az Érdi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.

 

Az állatkertekben történt

Nemrégiben a dzsungel könyvéből ismert dólok, azaz ázsiai vadkutyák születtek a budapesti állatkertben. A Fővárosi Állat- és Növénykertben legutóbb a kiselefánt nevével kapcsolatban indítottak szavazást, amelyben kiderült, hogy az állat neve Samu lett. Május elején adtunk róla hírt, hogy a Kecskeméti Vadaskert történetében először születtek tigriskölykök. Arról is beszámoltunk, hogy áprilisban vörös panda is érkezett a Veszprémi Állatkertbe. Noha nem óriás, csak vörös, de vöröspanda ikrek érkeztek a Pécsi Állatkertbe, a Szegedi Vadasparkba pedig törpevidra érkezett. Hangyászbébiről is beszámoltunk, aki a budapesti állatkertben közönség kedvenc. Ha pedig kíváncsiak vagyunk hogyan is nézett ki korábban a Fővárosi Állat- és Növénykert, tegyünk egy virtuális utazást a múltban.

magyarallatvedelem.hu, A fotók a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szemléjén készültek.

KAPCSOLÓDÓ

Levágta egy kecske fejét, megölt egy kutyát

magyarallatvedo

Az Állatkertet támogatni feltöltő érzés mindenki számára

Eszti_mav

A tamási rendőrök rövid időn belül megtalálták az ellopott értékes Bogyót

magyarallatvedo