Image default

A Kiskunsági Nemzeti Park felkészült, lassan ébredeznek a viperák hazánkban

Önkéntesek és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársainak segítségével lassan a végéhez ér a Rákosivipera-védelmi Központ melletti gyepen található, a ragadozók távoltartására hivatott hálórendszer széthúzása.

A terület az egyik legfontosabb visszatelepítési helyszíne a fajnak és a tapasztalatok szerint a ragadozók jelentősen veszélyeztetik a sérülékeny állomány fennmaradását. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által végzett visszatelepítések azt a célt szolgálják, hogy a helyi viperaállományok megerősödjenek, és elérjenek egy olyan populációméretet, amely már hosszútávon életképesnek tekinthető. Ezért szükséges, hogy a visszatelepítési terület egy részéről hálórendszer segítségével teljesen kizárják a ragadozókat, beleértve a madarakat is. A 40 000 négyzetméteres hálórendszert úgy tervezték meg, hogy alatta elférjenek a legelő marhák, és a kisebb termetű állatok, így a kígyók is ki-be tudjanak közlekedni.

„A hálót télen összehúzzuk, hogy elkerüljük a jegesedés miatti károsodását. A viperák aktivitási időszakához közeledve most kinyitjuk, újra üzembe helyezzük, ami nem egyszerű, hosszadalmas feladat. Ezúton is köszönjük mindazon önkéntesek és kollégák munkáját, akik részt vesznek benne” – olvasható a nemzeti park közleményében.

[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=t6tkSmwhzgQ[/embedyt]

(Forrás, fotók: knp.hu)

magyarallatvedelem.hu

KAPCSOLÓDÓ

A mentett kutyák megérkeztek a büntetés-végrehajtási intézetbe – Tiszalökön is megkezdődött a Második esély program

magyarallatvedo

Soha nem kapott még ekkora figyelmet az állatvédelem: az Országgyűlés hamarosan szavazhat

Marci

Bravúrosan mentették meg az 5600 méter magasan rekedt kutya életét

Marci