Image default

A menhely legidősebb macskáját fogadta örökbe a 101 éves hölgy

A macskák általában 16 éves korukig élnek, de köztük is akadnak kivételek. Egy észak-karolinai állatmenhelyen például Gus volt a korelnök a maga 19 évével. A statisztikailag várható életkorra fittyet hányva éldegélt az intézményben alig egy hónapja, miután a korábbi gazdijának a megváltozott munkakörülményei miatt meg kellett tőle válnia. Bár úgy tűnt, hogy az öreg cica itt tölti majd az élete utolsó időszakát, nem így lett, szerencsére megtalálta a tökéletes gazdáját – tudósít a Senior.

A 101 éves Penny családja kifejezetten idős macskát keresett a matróna társaságának. Úgy vélték, hogy egy szenior cica lesz a megfelelő számára, természetesen a gondozás oroszlánrészét az asszony szerettei vállalták magukra. Penny nem olyan régen vesztett el az előző négylábú társát és hiába kapott egy plüsscicát, nem volt vele boldog, amit bizony meg lehet érteni.

A cicus és gazdája együtt 120 évesek, ami tekintélyt parancsoló kor! Gus azonnal otthon érezte magát az idős asszonynál, a találkozás olyan, mintha csak egymásnak teremtették volna őket.

Gus 19 éves, ami emberi életkorra átszámítva 133 évnek felel meg. Penny tehát tinédzsernek számít a macskához képest. A cica meleg, szerető új otthonra talált, élvezi az őszhajú asszony simogatását és figyeli a mókusokat az ablakból.

magyarallatvedelem.hu