Image default

Agyonverte és a trágyadombra dobta szomszédja kutyáját

Állatkínzás bűntettével vádolja a Mátészalkai Járási Ügyészség azt a férfit, aki szomszédja kutyáját indokolatlanul agyonverte, majd a tetemet a kert végében lévő trágyadomban elásta – írja a szon.hu.

Az egyik szatmári településen az elmúlt év decemberében a gazdája az udvarán szabadon hagyta az egyéves Fehér névre hallgató kiskutyáját, míg ő ügyeit intézte máshol. Az utcai kaput csak kilincsre zárta, így oda a szomszédjában lakó vádlott a délelőtti órákban bement, majd a kiskutyát egy karóval a fején többször megütötte, amitől az elpusztult. Ezt követően az eb tetemét az udvar hátsó részére vitte, ahol trágyával betemette.

A nyomozás során szakértő vizsgálta meg a tetemet, aki azt állapította meg, hogy különösen szenvedett az állat a bántalmazástól.

A bűncselekmény elkövetését tagadó vádlottal szemben az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, valamint kötelezze a közel 80.000,- forint bűnügyi költség megfizetésére is. Az eljárás a Mátészalkai Járásbíróságon folytatódik – közötle a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.

magyarallatvedelem.hu, fotó illusztráció: shutterstock

KAPCSOLÓDÓ

Ilyen megható „bemutatkozó levelet” állatvédők csak ritkán kapnak

magyarallatvedo

86 rendbeli állatkínzás csak próbaidőre bocsájtást ér Magyarországon

magyarallatvedo

Kívül-belül hasonlítanak egymásra: így lettek legjobb pajtások a kutyus és cica – VIDEÓ

Marci