Image default

Van egy kórház, ahol állatok látogatták meg a beteg gyerekeket

Van egy kórház, ahol a gyerekeket többek között egy bagoly, egy piton, egy lajhár és egy aligátor is meglátogatta nemrégiben. A legnépszerűbb látványosságot azonban egy kölyökkenguru jelentette. A szakemberek szerint az állatok nagy segítséget nyújtanak a beteg gyerekek mentális egészségének megőrzésében.

A nyaka köré tekeredett, majd puszit is adott egy óriáskígyó újdonsült barátjának, a 15 éves Zacharynek. A fiú láthatóan élvezte a találkozást a pitonnal. Ilyen és ehhez hasonló élményben lehetett része a Hiradó tájékoztatása szerint azoknak a fiataloknak, akik a kaliforniai Sacramentóban található Sutter Egészségügyi Központ gyermekosztályán betegeskednek.

A SeaWorld élménypark lelkes dolgozói ugyanis számos egzotikus állatot vittek a kórházba, hogy így próbálják meg vidámabbá tenni a gyerekek hangulatát.

„Fantasztikus élmény látni a mosolyt az arcukon… hihetetlen a hatás, pedig olyan sok kihívással küzdenek. Itt vannak a kórházban, problémáik vannak nekik és a családjaiknak is. Azért jöttünk, hogy feldobjuk nem csak az ő, hanem a személyzet napját is” – fogalmazott a Seaworld oktatásért és természetvédelemért felelős menedzsere, Mike Dunn a Hirado szerint.

Az óriáskígyó mellett, többek között egy Spike nevű aligátorral is találkozhattak, aki a dolgozók kedvencévé is vált. A hüllőt harminc éve mentették ki egy drogbáró otthonából, és azóta már gyakorlott terápiás állatnak számít. De a gyerekek egy bagollyal, egy lajhárral és még Penelopéval, a bébikengurval is találkozhattak, aki nagyon hamar a kislányok kedvencévé vált.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Sírdogáló, elárvult vidrakölyköt mentettek a Séd patakból

Marci

Elon Musk a majomkísérletektől sem riad vissza – a “tudomány nevében” folynak a kísérletek

magyarallatvedo

Állatbemutatóval és nyuszisimogatóval készül húsvétra a fővárosi állatkert

magyarallatvedo