Image default

Állatvédelmi cselekvési programot fogadtak el Budapesten

Jóváhagyta a főváros önkormányzatának Állatvédelmi cselekvési programját szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett, a Podmaniczky Mozgalom módosításával kiegészült előterjesztést egyhangúlag fogadták el a képviselők.

Az öt évre szóló program alapvetően egy stratégiai dokumentum, amely meghatározza a fővárosi önkormányzat állatvédelmi céljait, eszközeit, felelőseit és ütemezését. A fővárosi önkormányzat célja, hogy „évről évre Budapest egy élhetőbb, zöldebb és közösségibb hellyé váljon és ennek fontos részét képezi az, hogy Budapesten mind a házi, mind a természetben élő állatok megfelelő környezetben élhessenek. Budapest Főváros Önkormányzata állatvédelmi szerepvállalása nemcsak városfejlesztési kérdés, hanem értékvállalás” is – áll a dokumentumban.

A program stratégiai célokat tűzött ki célul,

többek között a megvalósítást végző Fővárosi Állatvédelmi Centrum és a Fővárosi Állatvédelmi Központ, valamint egy állatvédelmi honlap létrehozását.

Továbbá ezek között szerepel a gazdátlan macskaszaporulatok ivartalanítási programja és kutyafuttatók telepítése.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

19 védett madarat tartott kalitkákban a lakásán a salgótarjáni férfi

Marci

Fecskebölcsők elhelyezésével védi a madarakat a MÁV

Marci

Miért március 3-án van a vadvilág világnapja?

magyarallatvedo