Image default

Az ország legnagyobb állatvédelmi szemléletformáló programjává vált az Állatvédelmi Témahét

Ovádi Péter szerint több mint 250 ezer gyermek vett részt a 2023. október 2 és 15 között megrendezett Állatvédelmi Témahét programjain. A kormánybiztos kiemelten fontosnak tartja a gyermekek állatvédelmi szemléletformálását, hiszen ők a jövő állattartói.

Hatalmas siker a szemléletformáló programsorozat

Ovádi Péter kiemelte, hogy az Állatvédelmi Témahét 2023-ban is egyértelműen kiemelkedő siker volt. Úgy fogalmazott: reméli, hogy a program által nyújtott tapasztalatok hosszú távon is hozzájárulnak a felelős állattartás és az állatvédelem iránti elkötelezettség növekedéséhez az országban.

A programsorozathoz az ország számos gyermekvédelmi és oktatási intézménye csatlakozott, és több százezer ember számára nyújtott tartalmas élményeket.

„Fontos tudatosítani a gyermekekben is, hogy az állatokkal tisztelettel és méltósággal bánjanak”

– tette hozzá Ovádi Péter. A kormánybiztos egyúttal bejelentette azt is, hogy a program jövőre is folytatódik, mely 2024. szeptember 30. és október 13. között kerül megrendezésre.

A gyermekek és a pedagógusok is profitáltak az Állatvédelmi Témahét programjaiból

Dr. Koska Hedvig hangsúlyozta: az állatok iránti felelős és empatikus viselkedés megalapozása már fiatal korban rendkívül fontos. Az Állatvédelmi Témahét projektvezetője elengedhetetlennek tartja ahhoz, hogy fenntartható és emberséges jövőt teremtsünk az emberek és az állatok számára.

Tájékoztatása szerint közvetetten több mint négyszázezer gyermeket értek el a szemléletformáló programok segítségével.

Ezeket a szervezők és partnerszervezeteik biztosították a pedagógusok és a gyermekek számára.

Mint ismert, az Állatvédelmi Témahét számos interaktív foglalkozást, workshopot, előadást és játékos tevékenységet kínál minden korosztálynak. Az esemény fő célja az, hogy a gyermekek egyre tudatosabbá váljanak a körülöttük lévő állatvilág lakóinak szükségleteivel kapcsolatban, és ezáltal kialakuljon bennük az állatvédelem iránti felelősségteljes és érzékeny hozzáállás.

Magyar Állatvédelem

CSOK

KAPCSOLÓDÓ

Az állatbarát szemlélet fejlesztése nemzeti érdek: témahét indul a közoktatási intézményekben

Marci

Herendi kuvasszal ünneplik mától a Magyar kutyafajták napjának megalapítását!

Erik

Új kutyafuttatót avattak a Barátság-parkban

magyarallatvedo