Image default

Atlanti kék tarisznyarák tűnt fel a Rákos-patakban

Atlanti kék tarisznyarák tűnt fel a Rákos-patakban

Furcsa rákot látott a telex olvasója a Rákos-patak zuglói területén. Az ollós a biciklis fahíd mellett, közvetlenül a mederbe vezető beton lépcső alatt kandikált ki a vízből. Olvasójuk lefotózta, és a mesterséges intelligenciát bevetve észak-amerikai kék rákként azonosította.

AA2gX2Yz

Mint megjegyezték, az esetet még aznap, október 30-án jelentette a Budapesti Kormányhivatal környezetvédelmi osztályának, illetve az Ökológiai Kutatóközpontnak, de visszajelzést egyik helyről sem kapott, hogy legalább nyilvántartásba vették az idegen rákot.

Miután olvasójuk írt nekik is, az észlelést jelezték a Duna-Ipoly Nemzeti Parknak, ahol Weipert András rákszakértő megnézte a képeket és megállapította, hogy Calinectes sapidusról, azaz atlanti kék tarisznyarákról van szó. Utoljára a Dunában találtak ilyen rákot 2022 márciusban.

Mint megtudták, édesvízben is elvan, ha pedig talál egy termálvíz bevezetést, simán kibírhatja a telet.

Miután az olvasó megadta az észlelés koordinátáit, a nemzeti park munkatársa elindult befogni az állatot.

Bár a Callinectes sapidus természetes élőhelyei az Atlanti-óceán nyugati részén, Új-Skóciától Argentínáig terjednek, véletlenül (vagy szándékosan) behurcolták az állatot Ázsiába és Európába is. Az atlanti kék tarisznyarák egy fenéklakó faj, amely számos élőhelyen megtalálható, a tengeröblök sós vizétől a hátsó öblök majdnem édesvizű területekig. Különösen gyakori a folyótorkolatokban, nem ritka, hogy édesvizű folyóban is feljut.

(Forrás: Telex)

Magyar Állatváédelem