A Debreceni Állatkert és Vidámpark shetlandi pónikancáinak nagy örömére október 29-én egy stramm csődör érkezett hozzájuk a kassai állatkertből – közölte dr. Nagy Gergely Sándor...
A Hatvani Járásbíróság csütörtökön nyilvános előkészítő ülésen tárgyalja majd azt az ügyet, amelynek vádirata szerint a vádlott tavaly augusztus 11-én egy Heves megyei település terén...
A veszélyeztetett szélesszájú orrszarvú harminc egyedét szállították át Dél-Afrikából Ruandába, az Akagera Nemzeti Parkba. A The Guardian brit napilap szerint ez volt az eddigi legnagyobb...
Széleskörű összefogással és ágazatokon átívelő közös munkával lehet sikeresen megállítani az élővilág sokszínűségének csökkenését, ebbe a folyamatba illeszkedik az áramszolgáltatókkal évek óta folytatott együttműködés is...
Kelsey még fiatal egyetemista volt, amikor megmentette az akkor kétéves Kardit, a francia buldogot, aki egész addigi életét egy szaporítónál tengette egy kis ketrecben. A...
A budapesti Vörösmarty-téren megrendezésre kerülő karácsonyi vásáron idén már nem árulnak állati szőrmét, azonban sajnos úgy tűnik, Győrben más a helyzet. A tegnapi napon, vasárnap...
A mai napon együttműködést írtak alá az Állatorvostudományi Egyetemen a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek állatvédelmi oktatásának segítésére. A közös együttműködés célja, hogy a gyermekek megfelelő...
Az utóbbi napokban egyre nagyobb számban érkeznek az északi országokból a Körös-Maros Nemzeti Park tájaira a süvöltők. A Maros-ártérben is sűrűn felcsendül jellegzetes „phü-phü” és...
Állatvédők tiltakoznak az ellen, hogy az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége felnőtt hím gorillákat tervez leölni. Az állatvédők szerint ezeket az egyedeket vissza kellene engedni...
A dunakeszi rendőrök befejezték a staffordshire terrier tolvaja elleni nyomozást, a gyanúsítottal szemben vádemelést javasoltak. Egy gödi férfi kérte 2021. február 20-án a rendőrök segítségét...