Erdeinkben és a tápláléklánc körforgásában fontos szerepet töltenek be a holt fák. Legyenek azok fekvők, lábon száradtak, vagy facsonkok. Sok növény, gomba, gerinctelen és gerinces...
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Dévaványán negyvennégy évvel ezelőtt megkezdett túzokvédelmi munka. Idén kel szárnyra a hétszázadik, mentett tojásból keltetett túzokcsibe a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság...
Anyár a fesztiválok, szabadtéri rendezvények, falunapok időszaka. Utóbbiakon gyakran találkozhatunk csikósbemutatóval, pásztorkutya terelőversennyel. Ezeken az eseményeken a vonatkozó jogszabályok betartása mellett az állatok megfelelő ellátására...
Az idei évben, augusztus 27-én immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Hivatalos Tacskó Találkozót Gödöllőn. Mint mindig, ebben is a Futrinka Egyesület Tacskó Fajtamentése számára...
Hétfő hajnalban, a munkahelye előtt gázolták halálra a vak Sándort, akit a kutyája próbált menteni. Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány számolt be az...
Március elején az MME „Közösen a természetért!” névvel új projektet indított. Ennek fontos eleme, hogy a lakosság bevonását célzó adatgyűjtő rendszer és mobiltelefonos applikáció is...
A Körös-Maros Nemzeti Park területén többfelé találkozhatunk egy kedves énekesmadárral, a rozsdás csukkal. Régen rozsdás csaláncsúcsnak nevezték, ami kifejezően mutatja, hogy ez a madár (különösen...
Az ország fokozottan védett faja, a vadmacska egyik példányát kapta lencsevégre a Visegrádi-hegység védett területén a Vadmacska Fajmegőrzési Program keretén belül kihelyezett vadkamera....
A kutyájukkal aktívan közlekedő gazdák figyelmét szeretnénk felhívni a forró beton veszélyeire. Ha tehetik, adjanak a kutyáikra cipőt, mert a felforrósodott felületek veszélyesek, megégetik a...
Mindkét képet a napokban töltötték fel. A különbség elgondolkodtató, mennyivel szebb emlék, kép készült az egyikről, míg szomorú, véres a másikról- hívták fel a figyelmet...