Először adott interjút magyar hírportálnak Anna Notthoff, akit “macskakirálynőnek” hívnak az egész világon. Anna, a német Felidae e.V. egyesület elnöke macskatémában a szakma krémjéhez tartozik: nemzetközi kiállításokon All Breed bíró (ez azt jelenti, hogy minden fajta bírálatához van végzettsége és jogosultsága), macskagenetikus, illetve mint egyesületi elnök, tevékenyen részt vesz az európai macskatenyésztés helyzetének javításán, a szaporítók elleni határozottabb fellépés elősegítésén.
Talán nem is gondolnánk, de rengeteg macskafajta került veszélybe az utóbbi évtizedek során:
Anna meglátása szerint a macskák fajtatiszta tenyésztése azért fontos, hogy a különböző, régóta létező fajták sajátosságait – beleértve a külső megjelenésüket és jellemüket – meg tudjuk őrizni hosszú távon. Kiemelte, hogy Európában az igazi problémát azok a szaporítók jelentik, akik ész és értelem nélkül „termelik“ az állatokat, ezzel hatalmas kárt okozva az egész kontinensen.
„Ehhez jönnek még a szaporítók, akik úgy gondoják, hogy a megélhetésük megkönnyítése érdekében szaporítani kezdenek, mindezt tekintet nélkül a macskák életére, úgy, hogy semmiféle tudással nem rendelkeznek a tenyésztést illetően“ – mesélt nekünk álláspontjáról az egyesület elnöke, majd hozzátette, hogy a kegyetlen szaporítók porondra jutását elősegítik azok a nemzetközi főszervezetek, akik nem kötelezik a tenyésztőknél született cicák utáni mindenkori hivatalos törzskönyv kiállítását.
Anna úgy véli, hogy a szaporítókkal szemben csak radikálisan és határozottan lehetséges fellépni, így minden megszületett kismacskának a törzskönyv kiállítása és bechipelése elengedhetetlen az állatvédelem szempontjából – ezek elmaradása esetén a súlyos pénzbüntetésnek van egyedül visszatartó ereje. A macskagenetikus azonban pozitívan vélekedik a magyar jogszabályokról, melyeket még tavaly fogadott el az Országgyűlés:
„Remélem, hogy ez utat mutat majd! Azt, hogy a szaporítók bántalmazzák, éheztetik, ketrecben tartják, nem tartják tisztán, vagy megölik az állatokat, azt mindenképpen keményen büntetni kell, ez kiváló“ – mondta.
Anna mint macskagenetikus, a fajták megőrzését igen fontosnak tartja. Mint elmondta, minden fajtatiszta macskának van normája, azaz standardje. Ezeket a standardeket nem lenne szabad megváltoztatni és törekedni kellene ezeknek a megőrzésére. A keresztezések csak olyan fajtáknál elengedhetetlenek, ahol szükség van arra, hogy a fajtát meg lehessen őrizni.
A Felidae e.V. elnökét mindig boldogság tölti el, ha magyar cicákkal találkozik, különösen a Szfinx, Maine Coon, British Shorthair, British Longhair, Ragdolls, illetve Bengáli fajtákban járnak a magyar tenyésztők az élen meglátása szerint.
Anna Notthoff egyesülete oroszlánrészt vállal a tenyésztők és állatorvosok oktatásában, az európai macskahelyzet javításában.
(Anna mindig szem előtt tartja, hogy a laikusok is hasznos információkhoz jussanak)
„Én nem csak képzett All Breed bíró vagyok, hanem több mint 15 éve macskagenetikát is oktatok. Általánosságban mindenek felett imádom a macskákat és azt szeretném, hogy minden macska jól érezze magát. Ezért küzdök magánemberként is, hogy minden macska egy genetikailag hiteles törzskönyvet kapjon. Mi azért vagyunk, hogy a tenyésztők tovább legyenek képezve, valamint tájékoztatást adunk genetikai és egészségügyi kérdésekben a macskákat illetően. Ezenkívül segítséget nyújtunk az állatorvosoknak macska megbetegedésekkel kapcsolatban vagy éppen kezelési módokról, együtt dolgozunk különböző laborokkal Németországban, Ausztriában, Angliában es Amerikában. A cél az lenne, hogy minden, világszerte elismert egyesület így álljon hozzá, csak ezzel lehet jó utat mutatni a tenyésztőknek. Azt gondolom, hogy eddig jó úton haladunk.“
Az oktatás mellett mint már említettük, Anna bíróként is aktívan tevékenykedik, az egyesülete világkiállítást is szervezett már. A kiállítások megtervezése során Anna bizonyos szempontokat szem előtt tart: ilyen például, hogy ellenőrzött, a szabályokat szigorúan betartó tenyészetekből érkezzenek a macskák, minden kontinensről érkezzen bíró. A macskagenetikus kiemelte, hogy fontosnak véli az érdeklődő publikumnak a fajták bemutatását, az ismeretterjesztést, az állatvédelem szükségességének hangsúlyozását.
„A kiállításainkon mind a macskakiállítók, az ipari kiállítók, a közönség és legfőképp maguk a cicák is érzik a szeretetemet, hogy az mindig mély és őszinte. A mai napig még soha egyetlen macska sem harapott meg vagy karmolt volna szét a showkon. A mi kiállításainkon a macskák a sztárok! Az elismerést az kapja, aki meg is érdemli“ – zárta a beszélgetést Anna Notthoff.
Köszönjük szépen Annanak, hogy megosztotta velünk értékes gondolatait a macskákról és az állatvédelemről!
magyarallatvedelem.hu