Image default

Az év lepkéje: a pókhálóslepke

Az év lepkéje: a pókhálóslepke! 

A pókhálós lepke (Araschnia levana), bár nem védett, de a mutatós lepke a tarkalepkék családjába tartozik. Eurázsiai faj, Magyarországon mindenfelé megtalálható – osztotta meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Megjelenése:

Mivel három nemzedéke van, ezért kora tavasztól egészen őszig találkozhatunk vele. Főként a párásabb, nedvesebb területeket kedveli. Érdekessége, hogy a különböző generációk rajzolata és színezete nagyban eltér egymástól, ami szinte egyedülálló a hazai nappali lepkefajoknál. A kora tavasszal megjelenő első generáció színezete vörösesbarna, vörhenyes okkersárga rajzolata széles, szaggatott vagy felaprózódó fekete harántsávokból áll. Ezzel ellentétben a második generáció szárnyai sötétbarnák, finom szaggatott mintázattal, míg a harmadik generáció szárnyai feketék, a barna szín teljesen eltűnik róla.

Élőhelye:

Főleg erdőszéleken, illetve árokpartokon él. A magasságra nem érzékeny; a magashegységekben is megtalálható. Hernyói társasan (tömegesen) élnek tápnövényükön, a nagy csalánon (Urtica dioica). Kimutatták, hogy a 20. század közepe óta elterjedésének északi határa észak felé tolódik: valószínű, hogy ez a globális felmelegedésnek köszönhető – jegyezte meg az MME.

(Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület)

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Elkészült Magyarország madáratlasza, 420 faj található benne

Marci

Közeleg a tavasz! Mit tegyünk a fecskék védelmében?

magyarallatvedo

Megjelent a Madármegfigyelők kézikönyve

magyarallatvedo