Image default

Botrány! 12 egészséges páviánt lőttek le a nürnbergi állatkertben

Állatvédelmi botrány Németországban

Súlyos bírálatok és társadalmi felháborodás övezi a nürnbergi állatkertet, miután az intézmény – saját közlése szerint – helyhiány miatt elpusztított 12 teljesen egészséges páviánt. A hírről az MTI számolt be.

A döntés hátterében az állatkert szerint a túlzsúfoltság áll: a majomházban már több mint 40 egyedet tartottak, holott az eredeti kapacitás mindössze 25 kifejlett páviánra és néhány fiatal példányra lett tervezve. Az állatkert vezetése szerint a helyhiány rendszeres konfliktusokat és sérüléseket eredményezett az állatok között.

Tiltakozók, feljelentés, betörés

Az eset komoly felháborodást váltott ki az állatvédők körében. A Pro Wildlife, a Német Állatvédő Szövetség, valamint a Német Jogi Társaság az Állatvédelemért bejelentették, hogy bűnügyi feljelentést tesznek az állatkert ellen, mivel szerintük az eljárás sérti a német állatvédelmi törvényt.

A tiltakozások kedden új szintre léptek: aktivisták betörtek az állatkert területére, akiket a rendőrség előállított. Az állatkert a történtek miatt aznap üzemi okokra hivatkozva zárva tartott, miközben az Animal Rebellion nevű szervezet tüntetést szervezett az intézmény bejárata elé.

„Nem volt más lehetőség” – védekezik az igazgató

Dag Encke, az állatkert igazgatója úgy nyilatkozott, hogy nem maradt más lehetőség, mivel a nőstényekbe ültetett fogamzásgátló eszközök nem hozták meg a kívánt eredményt, és más állatkertek nem tudták átvenni a feleslegessé vált egyedeket. Mint mondta, a majomház bővítése vagy a páviánok szabadon engedése nem volt reális opció.

Így közölte az állatkert a gyilkosságokat:

„Ahogy bizonyára értesültetek, az állatkertet ma zárva kellett tartani. Az állatkert ma csökkentette a guineai páviánok csoportját.

Súlyos biztonsági aggályok miatt sajnos nem állt módunkban korábban, csak ma reggel bejelenteni a bezárást. Ezért megértéseteket, türelmeteket és az okozott kellemetlenségek miatti elnézéseteket kérjük.

Tisztában vagyunk vele, hogy ez a döntés sokak számára nehezen érthető, és zavart, megdöbbenést vagy haragot válthat ki.

Természetesen a részletes információkat a következő órákban elérhetővé tesszük számotokra.”

Lőfegyverrel pusztították el őket

Az állatkert közlése szerint a páviánokat lőfegyverrel pusztították el, majd tetemüket táplálékként felhasználták ragadozók számára – ahogy az más állatfajok esetében is szokás az intézményen belül. A Német Állatvédő Szövetség szerint az állatkertekben időnként előfordul az állatok elpusztítása, azonban az egészséges, fiatal egyedek kilövése különösen erős társadalmi visszhangot váltott ki.

Állatvédők: elfogadhatatlan gyakorlat

Az állatvédő szervezetek szerint a történtek rávilágítanak arra, hogy a fogságban szaporított állatok sorsa sokszor nem védett, kiszolgáltatott, és az állatkertek működése súlyos etikai kérdéseket vet fel. A tiltakozók azt követelik, hogy a jövőben szigorúbb jogi szabályozás védje az intézményekben tartott állatokat.

Magyar Állatvédelem

KAPCSOLÓDÓ

Fontos mérföldkő: megkezdte vakvezető tanulmányait Furmint, a barátságos labrador

magyarallatvedo

Három megvadult kutya marcangolt halálra egy védtelen lovat, emberre is támadtak – DÖBBENETES KÉPEKKEL

magyarallatvedo

Megszámolják a fehérhátú fakopáncsokat

magyarallatvedo