Picúr élete nem kezdődött túl jól. Egy VIII. kerületi ház udvarán teltek a mindennapjai. A kiskutya tele volt szeretettel, mégis sokszor megverték. A “gazdája” – egy 68 éves férfi – hol bottal, hol cipőkanállal látta el a baját. Picúr sokat sírt. Erre figyeltek fel a szomszédok, majd miután egyikük szemtanúja volt a brutalitásnak, azonnal hívta a rendőrséget. A kékek pedig nem késlekedtek, azonnal mentek.
A bántalmazás nyomait nem kellett keresni… szabad szemmel is jól láthatóak voltak.
Picúr azonnal odaszaladt a rendőrökhöz, tudta, hogy érte jöttek, segíteni fognak. Öt rendőr érkezett megmenetni a kutyát, megérdemlik, hogy felsoroljuk a nevüket:
- Drótos Ádám r. törzsőrmester után érkezett
- Nagy Martin Márk r. törzsőrmester és
- Haraszti Krisztián r. főtörzsőrmester, majd csatlakozott hozzájuk a közelben lévő
- Varga Zsolt és
- Fodor Helga is. (r. őrmesterek)
Tették a dolgukat. A férfit előállították.
Tárcsázták a budapesti állatok legkitartóbb védelmezőjének, Pataki Gábor állatmentőnek a számát, aki szintén a helyszínre sietett.
Picúrral soha senki sem foglalkozott ennyit. Ez a sok kékruhás elhalmozta szeretettel. Picúr különösen megkedvelte Helgát, aki játszott is vele.
A kiskutya boldogan hagyta el szenvedéseinek színhelyét; először az állatorvoshoz siettek vele, majd az Állatmentő Liga telephelyére került; evett, ivott, és egy fűtött kennelbe került.
Picur „gazdáját”, a 68 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki állatkínzás miatt.
Magyar Állatvédelem